Régió

Jókai könyvmolyok

JÓKA | Olvasósarkot alakítottak ki, új könyveket vásároltak és havonta különféle aktivitást szerveznek az olvasás népszerűsítésére a Gregorovits Lipót Alapiskolában. A ZSE Alapítvány támogatásával megvalósuló projekt júniusig tart.
author
Tornyai Bianka

2022. január 19. 12:54

könyvmolyok
A gyerekek és a tanítók is szívesen olvasnak szabadidejükben (Képarchívum)

Még a múlt év őszén kapcsolódott be a jókai alapiskola a ZSE Alapítvány (Nadácia ZSE) Kivételes iskolák (Výnimočné školy) nevű pályázatába, amelyen 1800 eurót nyert el az intézmény. Brešťanský Éva pedagógus, a pályázat kidolgozója lapunknak elmondta, a járványügyi korlátozások miatt csak az alsó tagozatos tanulókkal tudták elkezdeni decemberben a megvalósítást, a felső tagozatosok a héten kapcsolódtak be, mivel a karácsonyi szünet előtt ők otthonról tanultak. „Egy héten keresztül minden nap kijelöltünk 15 percet az olvasásra, amikor minden tevékenységet félretéve mindekinek elő kellett vennie egy könyvet és olvasni. Ez lehetett akár tanítás, dolgozatírás, feleltetés közben is, általában a pedagógus kollégák sem tudták előre, mikor jön a jelzés, igyekeztünk mindig váratlan időpontban bejelenteni, hogy elő a könyvekkel. A következő hónapokban lesznek még különféle előadások, közös olvasás, a nagyobb gyerekek feladatul kapják majd, hogy reklámot készítsenek a kedvenc könyvüknek, de régi könyveket is szeretnénk felújítani és a falu egyes pontjain elhelyezni, hogy minél több ember vegyen kezébe könyvet. A projektnek is ez a célja, hogy minél többen minél többet olvassanak, ezért a tanév végéig folytatjuk az aktivitásokat” – részletezte Brešťanský Éva. A pályázati pénzből az iskola folyosóján színpadként is használható emelvényt készíttettek, amely olvasósarokként is funkcionál, bővítették a könyvtár könyvállományát és olvasósarkot alakítottak ki a gyerekek számára babzsákokkal, ülőkékkel, könyvespolccal. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a párt Országos Tanácsa előtt (Fotó: Szövetség Facebook-oldal)

A Szövetség két megyeelnökjelöltet biztosan állít

majomhimlő

Mik a majomhimlő tünetei, és mennyire kell félni a betegségtől?

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij: Csakis a diplomácia vethet véget az ukrajnai háborúnak

koronavírus-vakcina

Jön a majomhimlő elleni vakcina, az Egyesült Államok már bevásárolt belőle

sándor pál

Minden filmjéhez az életét adja

fsykgdvsyjk

KVÍZ: Te tudod, mire használjuk ezeket a szépségápolási eszközöket?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.