Jókai-emlékév: Komárom olvasata Jókai nyomában (Szabó Csekei Tímea gondolatai)

Az iskolai szünetekben nyaralni jártam a Komáromban élő nagyszüleimhez. Ők vetették el az első „morzsákat”. Megmutatták a kőszűzet, amit Jókai is megemlít A tengerszemű hölgyben. Nagyapám vitt el először a szigetre, ahol a filagória annyira magával ragadott! Sétáltunk a Szentháromság-szobornál is, ahol elmesélte a földrengéssel kapcsolatos legendákat... 

Ötödikes voltam, amikor elolvastam Az arany embert. Teljesen elvarázsolt egy hétvége alatt, pizsamában kértem anyukámat, hogy ne kelljen most semmit csinálnom, ezt szeretném olvasni. Aztán nagy csönd következett...

A Covid idején fedeztem fel magamnak újra Jókait. Illetve a kutatások során mindig megtalált egy Jókaival kapcsolatos hatás, újra életre keltek a „morzsák”, kerekedtek a történetek, és készült egy mappám. Egy nap az egyik pedagógus megkeresett: jönnének a múzeumba. Ott nem tudtam őket fogadni, de már régóta készültem Jókai nyomába a város utcáin, s így végigjártuk az első tematikus sétát a diákokkal. Akkor fedeztem fel, hogy Komáromnak mennyire más olvasatát adja, ha Jókai „nyomába eredek”. Érdekelt, hogy a szövegeiben hogyan és hol jelennek meg a még ma is álló épületek, hogy milyen történeteket fűz hozzájuk.

Amikor körülbelül egy éve felfedeztem a Határőr utcai ház homlokzatán az Ihász és a Jókai család címereit, nagyon megfogott Jókai Etelka személye, ahogy korábban Jókai Károly is felkeltette az érdeklődésemet. Köztudott, hogy miután Jókai Nagy Bellával házasságot kötött, megszakadtak a rokoni kapcsolatai, de Károly ezt sem előtte, sem utána nem tette meg. Úgy gondolom, hogy nagyon jó testvéri kapcsolat volt kettejük között, ahogyan Károly lánya, Etelka is ragaszkodott a nagybátyjához. Ő ugyan nem jelentetett meg visszaemlékezéseket az íróról, de például fontos volt neki, hogy a füredi Jókai-villa a család tulajdonába kerüljön vissza.

A Jókai-séták során a szülőház helyén a Schnitzer Árminnal való kapcsolatára és a zsidósághoz fűződő viszonyára is ki szoktam térni. Jókai egyébként érzékletesen írja le az Én és a zsidók c. szövegében, hogy vált antiszemitából filoszemitává. Az író szülőházának helyét megjelölő emléktábla leleplezésekor elhangzott beszédében a rabbi így fogalmazott: azon nép, amelynek költői ily nyelven beszélnek, nem múlhat el soha. Mivel német anyanyelvűként érkezett a városba, küzdött a magyar kiejtéssel, a Komáromi Lapokban mégis az ő beszédét nevezték meg úgy, mint az ünnepség legjelesebb pontját.

Ezek a történetek napjainkban is aktuális problémákra hívják fel a figyelmet. Minden egyes emlékhelynél erre jövök rá, s arra, hogy Jókainak valójában mi volt a fontos: a becsület, az értékrend. Viszont nem félt a társadalomkritikától sem. 

A komáromi református templomról például azt írja, hogy „nincs nekem olyan szép templom a kerek világon”, mint ez a „fehér falaival, egyszerű oszlopsoraival”. Ám azt is megemlíti, hogy „megjelent közöttünk a nagyravágyás pávafarkú démona”. Amikor ugyanis a presbitériumnak el kellett döntenie, hogy egytornyú vagy kéttornyú legyen-e a templomunk, akkor arra törekedtek, hogy azért „magasabb legyen a pápistákénál”. És az is volt, amikor a templomtornyot 1833-ban felszentelték, mert a Szent András-bazilika jelenlegi tornyai 1896-ban készültek el, s addig alacsonyabbak voltak.

Szabó Csekei Tímea, a Duna Menti Múzeum művészettörténészének gondolatai

(A Magyar Országgyűlés és a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)