Jókai-emlékév: Az arany ember mindennapi valóság Komáromban (Kustyán Ilona gondolatai)

„Jókai regényei: mindenki története Magyarországon, Jókai regényhősei: mindenki rokonai e hazában. Az ő száz kötete a magyar nemzet levelesládája, amelyben írott emléke van minden tündéri álmunknak, bús bánatunknak, csengős kedvünknek és hervadtságában is andalító szerelmünknek. Jókai mindenkinek írt: az ifjúnak, aki ideált keresett, a pünkösdi leányzónak, aki a szerelmet még nem ismerte, és az öregnek, aki mindig csak arra szeret gondolni, ami ötven esztendő előtt történt vele. Jókai nem egy ember, hanem az egész tizenkilencedik század regényességével, érzelmességével és hóbortosságával. Jókai egyesíti magában a magyar nemzet minden nagyszerű erényét és csöndes hibáját.” 

Ezt a Krúdy Gyula írta a Jókairól. Ő a 19. században mindent bemutatott az olvasóközönségének, ami addig történt velünk a történelmünkben. Egyáltalán ő teremti meg azt az olvasóközönséget, aki szeret olvasni. S miről olvasson?

1852–53-ban jelenik meg az a két nagy regénye, amit ő maga is „irányregénynek” nevezett: az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán. Nagyon jól tudta akkor, hogy nem is olyan nagyon régen történtek meg velünk a reformkor eseményei, amely a magyar történelem egyik legnagyszerűbb korszaka volt. A regények alakjain keresztül bemutatja a reformkori gondolkodókat, de az egyszerű embereket is. A szabadságharc kapcsán héroszokat kellett felmutatnia. A kőszívű ember fiaiban pedig bemutatta, hogy kik voltak azok, akik a szabadságharcért éltek, haltak. Aztán a kiegyezés körüli tipródást pedig úgy tudta bemutatni, hogy a szabadságharc kapcsán az emberek legyenek büszkék arra, hogy milyen múlt van mögöttük.

A fekete gyémántokon keresztül pedig emékezzünk csak arra, hogy a mai politikai helyzetben is hányszor lesz témává a magyar gazdasági helyzet és a külföldi tőke kapcsolata. Jókai ezt a maga egyszerű romantikus módján mutatja be ebben a regényben. Legyünk-e jó magyarok, vagy fogadjuk be az idegen tőkét? Megannyi kérdés merül fel a műveiben...

Sokszor elhangzik vele szemben az a kritika, s ez valóban egyfaja hibája, hogy amikor szereplőtípusokat alkot, akkor nem tud igazából „mélyre menni”. Nincs jellemfejlődés. Ebben azonban kivételt képez Az arany ember. Ebben a regényben romantikát és realizmust egyképp meg lehet találni. Tímár Mihály lelki vívódása szokatlan volt a magyar irodalomban, ahogy a kettős élet bemutatása is. Ritkaságszámba ment abban az időben, hogy a szereplő lelki világának kifejezését monológokba tömörítse az író. Ez a stílusban is teljesen mást jelentett, mint ami megszokott volt.Különös történet a regény és Komárom viszonya is. Meggyőződésem, hogy Komáromban a helyiek többsége azért olvassa a regényt, mert az itt játszódik. És én is így voltam vele, kerestem a szövegben szereplő utcaneveket, helyszíneket. Szenzációs tanáraim voltak: Szénássy Zoltán vagy akár Gáspár Tibor mesélt nekünk arról, hol volt az arany ember háza és a többi épület vagy jelenet. Nekünk ez Komáromban mindennapi valóság.

Kustyán Ilona, a Selye János Gimnázium nyugalmazott magyar–latin szakos tanárának gondolatai

(A Magyar Országgyűlés és a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)