Jókai-emlékév: a képzőművész Jókai (Számadó Emese gondolatai)

Jókai munkásságának kevésbé ismert területe képzőművészeti tevékenysége. Még Komáromban elvégezte Orbán Gábor Révkomáromi Királyi Rajz Oskoláját, majd Siklósi Vastag Miklós vándorpiktormestertől arcképfestést tanult. Ő maga így vallott erről a korszakáról: „Tizenöt éves koromban, aki csak híres volt Komáromban, azt mind lerajzoltam, tussal, punktírozva, acélmetszés módra.” Tagadhatatlan kézügyessége ellenére, a családi hagyományt követve, jogi pályára ment. Egy évig a pápai kollégiumban tanult Petőfi és a később híres festővé vált Orlai Petrich Soma társaságában. Utóbbi jegyezte fel róla az alábbiakat: „Rajzban annyira előrehaladott, hogy az arczokat egy pár vonással pontos hűséggel veti papírra, a festészetben pedig mindennap gyakorolja magát, új színezési mód kitalálásában töri a fejét, s festékeit maga csinálja.” Pápa után a kecskeméti főiskolán folytatta tanulmányait. Itt a növendékek egymást tanították a melléktárgyakra. Ő a rajz és a festés mestere lett.

Jókai íróként sem hagyta abba a rajzolást. Állandóan nála lévő jegyzetfüzeteibe nemcsak fontos információkat jegyzett le, hanem rajzokat, vázlatokat is készített képviselőtársairól, magyarországi és erdélyi útjain látott várakról, falvakról, szép tájakról, vagy egy-egy regénye elképzelt alakjairól. Összesen 27 noteszt írt és rajzolt tele.

Számomra különösen izgalmasak azok a rajzai és feljegyzései, amelyeket az erdélyi útjai során készített, ezek emlékét őrzi többek között a More patrio, regényes kóborlások Erdélyben című útleírása, az Erdély aranykora és a Nagyenyedi két fűzfa című regényei. Ezektől inspirálva 1999-ben, a következő évi, Jókai képzőművészeti tevékenységét bemutató „A képíró szépíró” című kiállításunkra hangolódva, párommal elmotoroztunk az általa megörökített (leírt vagy lerajzolt) helyekre: a torockószentgyörgyi várhoz, a napjainkban már mindenki számára ismert Tordai-hasadékhoz, a még ma is kevésbé ismert és nehezen megtalálható, fantasztikus látványt nyújtó bazaltorgonákhoz, a Detonátához, ahol „az ember lelke elvész e látvány előtt”, a minden képzeletet felülmúló Alsóvidrai-vízeséshez, ahol „Az Aranyosba ömlő hegyi patak, a mint a hegyekről alájön, egy szép árnyékos völgy felett egyszerre tizenöt ölnyi magasból omlik alá; mire leér, már nem víz, hanem porrá tört pára, melyben a nap örök szivárványt képez”, Felsővidrára, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ellen Erdélyben szervezett császárhű román felkelés vezetőjének, Avran Iancunak a szülőházához, az aranyáról híres mócok lakta Abrudbányára és Verespatakra, hogy az olyan „triviális” helyeket, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Tusnádfürdő és „Erdély legköltőibb helye”, a Szent Anna-tó, vagy a parajdi sóbányák, ne is említsem.

A Jókai születésének 200. évfordulója tiszteletére a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban május 15-én nyíló kiállításunk Jókai életével, családjával, munkásságával és természetesen képzőművészeti tevékenységével is foglalkozik.

Számadó Emese, régész, történész, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatójának gondolatai

(A Magyar Országgyűlés és a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)