Játékba burkolt oktatás – otthon szó sem lehet tanulásról

Nagyon sok segédeszközzel dolgoznak a gyerekek Vas Gyula felvételeHa kérdésünkre: „Ki szeret közületek iskolába járni?” azonnal a levegőbe emelkedik mindegyik kéz, és a gyerekek egymást túlharsogva kiáltják: „én”, már gyanakodni kezdünk. Majd miután a miértre azt a határozott választ kapjuk tőlük: „mert itt játszunk”, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy nem egy hagyományos első osztályba csöppentünk. Hogy az említett szituáció szinte teljesen azonos módon játszódik le a gútai Iskola utcai alapiskola két párhuzamos első osztályában, egyáltalán nem a véletlen műve. Szeptembertől ugyanis új tanítási formát vezettek be az első évfolyamokban, mégpedig az iskolaotthonos oktatást.

De mit is takar ez a kifejezés? Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, a következőképpen foglalhatnánk össze a puszta tényeket: a gyerekek reggeltől délután négyig tartózkodnak az iskolában, hétköznap nem viszik haza táskájukat, mert mindent az órákon, illetve a délutáni napközis foglalkozáson gyakorolnak be, írnak le és tanulnak meg. A lényeg azonban másban rejtőzik: azon a sok mozgáson, szüntelen gyakoroltatáson, rengeteg színes segédeszközt alkalmazó, szinte valamennyi érzékszervet aktiváló tanítási formán alapul, amelyet a gyermekek játéknak fognak fel, és tulajdonképpen játszva sajátítják el az írás, az olvasás, a számolás és az idegen nyelv alapjait. E tanítási forma azonban elképzelhetetlen a pedagógus kreatív hozzáállása, valamint a nevelővel való szoros együttműködése nélkül.

A szubjektív eredményt a gyermekek fentiekben vázolt hozzáállásán már lemérhettük. Van a módszer bevezetésének azonban egy másik, nagyon is számszerűen mérhető eredménye: a jelenlegi 31 elsőssel szemben a 2003/2004-es tanévre 59 kis nebulót írattak a szülők az Iskola utcai alapiskolába. És ez, mint az alábbiakból kiderül, egyértelműen az új oktatási forma meghonosításának köszönhető. Az iskolaotthonos oktatás bevezetésének előzményeiről, a közel egy év tapasztalatairól és a folytatásról a két tanítónővel, Gőcze Csillával és Dombi Katalinnal, továbbá Rigó Magdolnával, a szülői szövetség elnökével, valamint néhány szülővel – Kulich Gizellával, Tóth Erzsébettel, Tóth Anikóval, Szabó Judittal, Marosi Évával és Szabó Attilával – beszélgettünk. Itt tennénk említést a két nevelőről, Madurka Máriáról és Oláh Katalinról, akik a délutáni órákban foglalkoznak a gyerekekkel.

„Amikor tavaly február-márciusban ismertté vált a beíratott gyermekek száma, bizony felmerült, hogy csak egy első osztály indulhat – emlékezett vissza Gőcze Csilla. – Másik lehetőség az volt, hogy megpróbálkozunk ezzel az új oktatási formával, amelyet a komáromi Béke utcai alapiskolában Varga Ilona 2001 szeptemberétől alkalmaz. Sok jót hallottunk már róla, mintaórákon vettünk részt és elkezdtük tanulmányozni a magyarországi szakirodalmat. Ott ugyanis már terjedelmes irodalma van ennek az oktatásnak.” Dombi Katalin vette át tőle a szót: „Mivel ez nem egy oktatási módszer, mint a Zsolnay vagy a Tolnai, ezért klasszikus módszertanról sem igen beszélhetünk. Sokkal inkább a játékos készségfejlesztésre, képességfejlesztésre épül, sok mozgással tagoljuk az órát, rengeteg segédeszközt használunk, számzongorát, színes korongokat, virágdominót és még sorolhatnám. A hosszú és rövid magánhangzók gyakorlásánál például felállnak, illetve leguggolnak a gyerekek. Amikor tanulták az egyes betűket, nemcsak leírtuk azokat, de ugrálókötélből, cérnából megformáztuk, végigsétáltunk vonaluk mentén. Mindezek apróságnak tűnő dolgok, de sokat segítenek a tananyag rögzülésében. Miközben a gyerekek számára játéknak tűnik az egész.”

Persze, mint minden új dolog, az iskolaotthonos oktatás bevezetése során is felmerültek bizonyos kételyek, aggodalmak. A szülők elsősorban attól féltek, hogy a gyermekek, akik közül sokan csak félnapos óvodába jártak, rosszul viselik majd az egész napos iskolai tartózkodást. További aggályként merült fel, hogy nem tudják majd rendszeresen ellenőrizni, miként is halad csemetéjük a tanulásban. Nem megy-e majd a sok játék a tanulás rovására? Az aggályok eloszlatása érdekében közvetlenül a beíratás után szülőértekezletet tartottak az iskolában, amelyre meghívták Varga Ilona tanítónőt és néhány komáromi szülőt, akik saját tapasztalataikat elmesélve biztosították a gútaiakat: jól döntenek, ha ezt az oktatási formát választják.

„A legtöbbünknek van már nagyobb gyermeke, így van összehasonlítási alapunk, mit is jelent estébe nyúlva gyakorolni a gyerekkel az olvasást, az írást, miként fogy el a szülő türelme egy-egy félresikerült „szántás”, vagy hibás összeadás láttán – mondták egybehangzóan a jelenlévő szülők. – Kezdetben persze aggódtunk, hogyan bírják majd délután négyig a kötöttséget, de hamar beláttuk, felesleges volt az aggályunk. Nem csak nem terhes számukra az ittlét, sokszor haza sem akarnak jönni. Itt begyakorolják az olvasást, a számolást, a szlovákot, leírják a feladatokat, közösen jobban megy a verstanulás, motiválják egymást. Míg a Zsolnay, vagy a Tolnai módszer esetében a szülőre hárít pluszfeladatokat az iskola, ennél a módszernél minden gondot levesz a válláról. Nincsenek stresszhelyzetek, nyugodtan, boldogan jönnek a gyerekek iskolába. Attól sem kell tartani, hogy nem követhetjük napi rendszerességgel a tanultakat, mert olyan szívesen mesélnek az iskolában történtekről, hogy mindenről tudomásunk van.”

Mindezen tapasztalataikat a szülők természetesen megosztották ismerőseikkel, a jövendő elsősök szüleivel, akik az idei beíratás előtt gyakran megállították őket az utcán, nekik szegezve a kérdést: Tényleg olyan jó ez a módszer, mint ahogyan azt városszerte beszélik? És a szülők csak pozitívumokat tudtak mondani. Aki mégis inkább a hagyományos oktatási formát szerette volna választani, arra is adott a lehetőség, hiszen a városban még egy magyar nyelvű alapiskola működik. Az igazsághoz tartozik, hogy nálunk a tavalyi 38-ról 29-re csökkent a beíratott gyermekek száma.

„Ez az új oktatási forma sokkal több odafigyelést, pluszmunkát igényel a pedagógusok részéről, ezért hálásak vagyunk nekik, hogy mégis vállalták a kihívást – mondta Rigó Magdolna. – Mivel a segédeszközöket saját maguk készítik, a szülői szövetség részéről legalább az alapanyagok megvásárlásával igyekeztünk segíteni nekik és tesszük ezt a szeptemberben induló két új első osztály esetében is.” Mert az már szinte magától értetődik, hogy az új elsősök esetében is ezt az iskolaotthonos oktatási formát alkalmazzák majd. Erre kötelezi most már az iskolát a szülők nagyarányú érdeklődése, amit a beíratáskor tanúsítottak.