Ízekben, színekben, programokban gazdag ősz

Dunaszerdahely/ Somorja |

<p>Épp csak lecsengtek a nyári fesztiválok, a zenei és népünnepélyek, s máris készülhetünk az „őszi zsongásra”. A Csallóközben az elkövetkező két hétben két jelentősebb gasztronómiai és kulturális rendezvény zajlik.</p>

Az Ízek – Borok – Hagyományok alcímet viselő Pomlé Fesztivált szeptember 15-én rendezi meg Somorja város vezetése a Pomlé parkerdőben. A szüreti ünnepségek hagyományaira épülő programsorozat holnap 10 órakor kezdődik; bár az Ízek és borok utcája már ma délután 17 órától várja a látogatókat – itt a Csallóköz és Alsó-Ausztria tájjellegű nedűivel és ételeivel ismerkedhet majd a nagyérdemű. Csütörtökön délelőtt Meserét címmel vetélkedőket, kézműves-foglalkozásokat és játszóházat szerveznek a legkisebbeknek. 11.30-tól a felújított szabadtéri színpadot budapesti, bősi és eperjesi bábcsoportok veszik birtokukba, 15 órától a népzenéé és néptáncé a porond. 17 órakor a Somorja–Hainburg Közös Szimfonikus Zenekar, 18 órától a Muzička népzenei együttes ad koncertet. 19.30-tól a Rockin’ Rockats rockabilly-zenekar játszik. A Somorja–Hainburg 2012 projekt keretében megvalósuló fesztivált a szervezők hagyományteremtő szándékkal hívták életre.

Dunaszerdahelyen szeptember 22. és 26. között harmincadik alkalommal szervezik meg a Csallóközi Vásárt. A rendezvényt idén is színvonalas műsor kíséri – így szeptember 22-én 10 órától az Ágacska Gyermek-néptáncegyüttes lép fel, 17.30-tól a Csak Van együttes ad koncertet, majd 19 órától felcsendül a Nótavarázs. Szeptember 23-án egyebek közt Zséda-koncertre várják a közönséget (kezdés: 20.00), 24-én 18.30-kor pedig Nagy Bandó András lép fel Mutassunk szamárfület című verses-dalos összeállításával. Az idei vásár alkalmából két rocklegendát is üdvözölhetünk Dunaszerdahelyen: szeptember 24-én, 20.30-kor a Tublatanka együttes ad koncertet, szeptember 25-én, szintén 20.30-tól Ákos-koncertre várják a nagyérdeműt. Mindkét rendezvény részletes programja Dunaszerdahely, valamint Somorja város hivatalos honlapján is megtalálható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?