Ivan Lexa egykori titkárnője nyomában

A La Loggia terasza Ő halálosan komolyan vette Lexa játékát. Magyarázat nélkül három évre elhagyta beteg édesanyját, hogy csalással állandó lakhelyhez jusson a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol azzal is megszegte a törvényeket, hogy illegális bevándorlót rejtegetett. Lexa már hazatért. A hölgy számára azonban még nem ért véget a hírszerzői játék.

„Európai stílusú szubtropikus oázis” – az interneten így reklámozzák az Umhlanga Rockson található La Loggia panziót, ahol a dél-afrikai rendőrség július 14-én letartóztatta Ivan Lexát. Kétségtelen, hogy ebben benne volt a kelet-európai származású, „a nemzetközi szállodai tapasztalatokkal rendelkező” menedzsernő marketinghúzása. A harminckét éves Ingrid Kučerová Nyitrán végzett, a mezőgazdasági egyetemen, automatizált ellenőrző rendszerek szakon, évekig titkárnőként dolgozott – menedzseri tapasztalatait valószínűleg azokban a nemzetközi hotelekben szerezte, amelyekben megszállt, miután Lexa elszökött Szlovákiából.

Világkörüli út

Ingrid Kučerová – amint azt Lexa karrierjével kapcsolatban Marián Leško kommentátor megjegyezte – mindenütt fölbukkant, ahol Lexa megjelent. 1999 szeptemberében, négy hónappal azután, hogy kiengedték a vizsgálati fogságból és nyolc héttel azután, hogy bemutatta legendás ugrását a szenci tóba, Lexa a karibi térségbe távozott, ahol feleségével együtt gazdasági állampolgárságért folyamodott Grenada szigetén. A véletlen folytán ott töltötte őszi szabadságát Kučerová és barátja. Valami ilyesmire emlékszik – egymástól függetlenül – Belinda Theron, a La Loggia Panzió portása és Melanie van Greunen, Kučerová dél-afrikai barátnője. Melanie-nak ráadásul Ingrid megmutatott néhány felvételt a karibi strandról, amelyeket „barátja” készített. Olyan feltételezések is vannak, hogy Kučerová már otthon készülődött erre az útra.

A cégjegyzékben szeptember végéig négy vállalatban szerepelt a neve: egy pozsonyi építő- és ingatlanközvetítő vállalatban, a Prompt nyomdában, az IBeA és a Globreal társaságban. 2000. január 31-től azonban már egyikben sem találjuk.

A Dél-afrikai Köztársaságba vezető útjának következő állomása Ausztrália volt – legalábbis erről tájékoztatta a sajtót Božena Kučerová, Ingrid édesanyja. Lánya három évvel ezelőtt utazott oda, nyelvtanfolyamra, azóta nem találkoztak. Maga Ingrid is megemlíti ausztráliai tartózkodását, mégpedig abban az életrajzban, amelyet a Women in Business (WIB – Nők az Üzleti Életben) jelentkezési ívéhez csatolt. Állítólag az „a marketingcég küldte Ausztráliába, amelynek tanulmányai befejezése után Európában dolgozott”.

Fizetetlen szabadságon

Ivan Lexa a grenadai fiaskó után 2000 első félévében „bizonyíthatóan Szlovákiában tartózkodott”, miként Ladislav Pittner akkori belügyminiszter állította. Kučerová, miután kitörölte nevét a cégjegyzékből, 2000 februárjában Olaszországba utazott. Erről egy, Rómában, február 21-én készült teljes orvosi kivizsgálásról szóló jelentés tanúskodik, ennek később olasz eredetijét és hitelesített angol fordítását csatolta ahhoz a kérvényhez, amellyel állandó lakhelyet kérelmezett a Dél-afrikai Köztársaságban. A 20 000 lírás okmánybélyeggel és dr. Luisa Napoli aláírásával ellátott orvosi jelentés eredményei a Marilabból származnak. A kivizsgálás okára fényt derít, hogy Ingridet HIV1 és HIV2 tesztnek is alávetették, amelyek AIDS-t okoznak. Ezt a tesztet sohasem végzik el automatikusan. A potenciális bevándorlóktól formálisan kérik a dél-afrikai hivatalok.

Azt, hogy Kučerová már nem akar visszatérni Szlovákiába igazolja az a dokumentum, amelyet „az alkalmazott kérésére” adott ki a pozsonyi UNI-Kontrol Kft. Ennek tanúsága szerint Ingrid Kučerovát állandó alkalmazásba vették föl, és az említett naptól a társaság beleegyezésével fizetetlen szabadságon van. Ezáltal 2000. március 1-től megfosztotta magát 25 000 korona bruttó fizetéstől. Az alulírott Peter Odzgan mérnök, ügyvivő a záradékban megígéri, hogy „ha lejár a fizetetlen szabadság, az alkalmazott ismét munkaviszonyban lesz” a céggel. Hozzá kell tennünk, hogy a fizetetlen szabadságról szóló igazolással a zsebében már teljes erővel előkészíthette Lexa útját a Dél-afrikai Köztársaságba.

Harmincnapos maraton

Amikor még Lexa titkárnője volt Ingrid repülője március elején landolt a johannesburgi repülőtéren. Ján Čarnogurský volt igazságügy-miniszter az STV Öt perc múlva tizenkettő című műsorában megerősítette, hogy Kučerová a dél-afrikai útlevélvizsgálaton szlovákiai úti okmányt mutatott fel. Állandó ott-tartózkodásának elintézésére 30 napja maradt – a szlovák turistáknak ennyi ideig maradhatnak hivatalosan vízum nélkül Dél-Afrikában. Amint megérkezett, számlát nyitott a portugál Mercantile Lisbon Bank johannesburgi fiókjában. Amikor 2000. október 9-én megszüntette a számlát, a bank 34 856 dél-afrikai randot fizetett ki neki. Ugyanakkor Durbanban már mint a La Loggia Penzió menedzsere nyitott számlát a Standard Bankban, MasterCard kreditkártyával, széffel, amelyben úti okmányait helyezte el. Fizetését az ABSA Bankban nyitott számlájára utaltatta. Mindkét számlája aktív.

Kučerová más területen sem tétlenkedett. Egy nap alatt három különböző orvosi vizsgálaton vett részt. Március 15-én Johannesburg elővárosában, Glenvistában, Dirk Vanderhoydoncknál vizeletvizsgálatot kért, amelyért 112 randot fizetett. A Flora klinikán a vérképét csináltatta meg. Van Rensburg pedig, aki tbc-teszteket végzett rajta – ezt ugyanis keményen megkövetelik a Dél-afrikai Köztáraságban –, mellkasát is megröntgeneztette. A paciens minden kérvényét Miss I. Kucerova néven állította ki, és minden vizsgálatért készpénzzel fizetett. Az egyik formanyomtatványon új címét is feltüntette: Bate Avenue 8, Melrose Estate. Legalább 2000. április 1-ig ott lakott, akkor ugyanis egy ajánlott küldemény érkezett a nevére, s azt át is vette.

Gelmanová asszony

Érdekes, hogy az említett egészségügyi központok Randburg előváros közelében vannak, itt volt állandó lakhelye Kučerová jövendőbelijének, Joszif Szemjonovics Gelmannak. Ľuba Lesná újságíró szerint Lexa orosz barátai „megvárásra” találták neki, Szemjon Mogilevics nemzetközi maffiafőnök környezetében. Három hónappal később ugyanezek az emberek szállították Oroszországon és Kubán át Dél-Afrikába magát Lexát is. Az 52 éves orosz zsidó Gelman csak 1991 szeptemberében költözött Dél-Afrikába. Bakuban született, Moszkvában táplálkozási technológiát tanult. 1991 májusában feleségével Szvetlánával és fiával Sztaniszlavval Izraelbe emigrált. Tel Avivban csupán néhány hónapig éltek, addig, amíg nem szereztek izraeli állampolgárságot. Lesná szerint ugyanehhez a forgatókönyvhöz tartotta magát Szemjon Mogiljevics is.

2000 márciusában a frissen elvált Gelman 9200 randos fizetésért gépészmérnökként beállt a Jolly Ice Cream fagylaltgyárba. ĺgy ragadt rá a „Fagyis” gúnynév. Egyik barátja szerint Kučerovát a pénzéért vette feleségül. A hivatalos verziónak azonban cáfolnia kellett a hivatalok gyanakodását, miszerint a menyasszony azért jött Dél-Afrikába, hogy férjhez menjen. Kučerová és újdonsült férje nyilatkozatában az áll, hogy 1988-ban ismerkedtek meg „egy ifjúsági utazáson Szocsiban”. Az akkor 18 éves Ingrid három hetet töltött Josziffal egy szállodában. Állítólag két évvel később Moszkvában találkoztak, ahol ismét három hetet töltöttek együtt Joszif barátja, Nyikolaj lakásában. A következő tíz évben Ingrid ádáz harcot vívott Joszif feleségével, Szvetlánával a férfi kegyeiért.

Családi vállalkozás

Természetesen csak az volt fontos, hogy a Dél-afrikai Köztársaság bevándorlási hivatala elhiggye Kučerová meséjét. 2000 szeptemberében Ingridnek megkapta a letelepedési engedélyt. Ha számításait nem húzta volna keresztül Lexa letartóztatása és kiutasítása júliusban, két év múlva, 2002 szeptemberében megkapta volna a dél-afrikai állampolgárságot. De ne vágjunk az események elébe. A harmincéves menyecske és ötvenéves férje a húszéves Sztanyiszlavot is megházasította. Ezt azonban gondosan titkolta Umhlanga Rocks-beli ismerősei előtt. Állítólag a nagy napról, 2000. március 22-ről is hallgatott, amikor Centurionban feleségül ment Joszif Szemjonovicshoz. A háromperces polgári esküvőről ma már csak a házasságlevél tanúskodik, amely szerint Kučerová aggszűz. A két tanú neve olvashatatlan, csak a közjegyző neve kivehető: M. M. Podgieter. A látszatházasságot elsősorban a nászéjszaka hitelesíti. Azt ugyanis Kučerová egyedül töltötte a Centurion Lake Szállóban, ezt igazolja a hotel vendégkönyve. Március 22-én egyágyas szobát bérelt, az 545 randot készpénzben fizette ki. Valószínűleg elmaradt a nászút is. Ám az ifjú pár már március 29-én tanácsadó céget alapított, az Evertrade 145 Kft.-t, fiktív székhellyel: Durban, Smith utca 320. A vállalkozást később Evertrade Marketingre keresztelték át, és átköltöztek a La Loggia Panzióba, ahol Kučerová 2000 júliusától menedzserként dolgozott. A cég könyvelésileg biztosította a panzió marketingjét, bár a társtulajdonossal, Gelman úrral a személyzet sohasem találkozott. Valószínűleg ellenszolgáltatást nyújtott a látszatházasságért. Nem mellékes az sem, hogy a céget egy durmani ügyvéd, Andrew Johnston képviselte, aki idén júliusban kollégájával, Juraj Trokannal megpróbálta megakadályozni, hogy Lexát kiadják a szlovák hatóságoknak.

Attraktív, ambiciózus

Ingyen koszt, ingyen szállás, gépkocsihasználat járt a panzió menedzserének Kučerová 2000 júliusában, néhány nappal azután vette át a panzió irányítását, hogy Lexa ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Közvetlenül bizonyítva ezzel, hogy Lexa már Dél-Afrikában tartózkodik. A helyi viszonyokhoz mérten szerény panzió menedzser asszonyának joga volt az ingyenes szállásra, étkezésre és egy Ford Fiesta szolgálati kocsira. Rendkívül gyorsan elsajátította a tengerparti burzsoázia életmódját. Gyakran rendezett bevásárlóorgiát a Gateway bevásárlóközpontban, tagja lett a Virgin Active elit fitneszközpontnak, valamint a Women in Business klubnak. A WIB elnöke, Coleen Hartenstein úgy emlékszik Ingridre, mint aki „attraktív nő és ambiciózus vállalkozó” volt. Ezért a klub egy jótékonysági esten Umhlanga Rocksban nyilvánosan kitüntette. Kučerová fényképe meg is jelent a Northglen News című újságban.

Érdekes, hogy egészen másként tekintettek Kučerová alkalmazottai. A penzió személyzetének emlékeiben úgy él, mint rosszkedvű nő, aki nem válogatta meg a szavait. Állítólag soha semmivel sem volt elégedett, és fekete bőrű szobalányait nem kímélte rasszista megjegyzéseitől. Két év alatt öt néger takarítónő és három fehér portás váltotta egymást. Egyikük, Linda Troskie 2001 májusában azzal indokolta felmondását, hogy „meg kellett pihennie Ingridtől”. ĺgy folyt az élet a panzióban egészen 2002. július 14-ig. Azon a vasárnapon tört be a panzióba a rendőri egység, hogy letartóztassa a hétvégeken megjelenő Ivan Lexát, akinek a nevét egyébként a szorongó menedzser sohasem jegyezte be a vendégkönyvbe. Kučerová csak kedden tájékoztatta a személyzetet a történtekről, amikor az a veszély fenyegette, hogy a rendőrség kiszolgáltatja a sajtónak a panzió nevét. Állítólag „egy tengeren túli” ismerősét tartóztatták le, aki elfelejtette meghosszabítani a vízumát.

A játék folytatódik

Kučerová kedden reggel váratlanul távozott a panzióból, röviddel azelőtt, hogy annak bejárata előtt megjelentek az első újságírók. Belinda Theronnak, a portásnak azt mondta, Szlovákiába utazik beteg anyjához. Belinda szerint azonban idén május végén látogatta meg utoljára édesanyját.

A Club Travel utazási irodában már február 18-án megvette a repülőjegyet május 25-re, ám sem akkor, sem később nem érkezett meg Szlovákiába – legalábbis szlovák útlevéllel nem. Ez az úti okmány 2005. szeptember 13-án jár le, akkor újért kell folyamodnia vagy itthon, vagy valamelyik külképviseleten. Kučerovánem egészen biztos nincs olyan útlevele, amelyet a Dél-afrikai Köztársaságban állítottak ki.

Valószínűleg nem szándékozik nyilvánosságra hozni, hogy csalással szerzett állandó lakhelyet, és állampolgárságot sem fog kérvényezni. Nem kizárt, hogy főnökéhez hasonlóan hamis útlevelet használ. MasterCard kreidtkártyáját, melynek segítségével ki lehetne nyomozni, hol jár, nem használja. Időnként fölhívja dél-afrikai ismerőseit – természetesen utcai fülkéből. A SIS-ben eltöltött évekről, kétéves tartózkodásáról a Dél-afrikai Köztársaságban egy szót sem ejt.

A szerző a SME munkatársa