Ivan Gašparovič első kassai útja

Kassa. Ivan Gašparovič köztársasági elnökké választása idején a közvélemény tudomására hozta, nem kívánja fenntartani az elődje által létesített regionális elnöki irodákat Besztercebányán és Kassán.

Kassa óvárosi önkormányzata szimbolikus, egykoronás áron még Rudolf Schuster idejében bocsátotta a köztársasági elnök rendelkezésére a képen látható épületet. Az államfő regionális irodáját az előző hírekkel ellentétben Ivan Gašparovič is fenntartja. Csonka Sz. György felvételeKassa. Ivan Gašparovič köztársasági elnökké választása idején a közvélemény tudomására hozta, nem kívánja fenntartani az elődje által létesített regionális elnöki irodákat Besztercebányán és Kassán. Mint az a későbbiekben kiderült, mégis engedett a rábeszélésnek, és Közép-, valamint Kelet-Szlovákiában továbbra is fenntartja irodáit.

Jozef Širotňák, a kassai köztársasági elnöki iroda vezetője júniusban nyugdíjba vonult, s a helyét Ivan Gašparovič egyik közeli munkatársa, Oto Sabó vette át.

„Minden erőmmel azon dolgozom, hogy a köztársasági elnök minél jobban megismerhesse a kelet-szlovákiai térséget, amire azért van szükség, hogy a lehetőségeihez mérten segíteni tudjon ennek a régiónak” – adta a sajtó tudtára Oto Sabó, aki azt is beismerte, elődje távozása idején még úgy volt, az iroda megszűnik, aminek következtében a korábbi helyzethez képest sokkal kevesebb kérelem érkezett erre a címre. Oto Sabó azt is hozzáfűzte, átmeneti állapotról van szó, a polgárok egyre nagyobb része győződik meg arról, hogy kéréseikkel és gondjaikkal érdemes hozzájuk fordulni.

Ivan Gašparovič e hét végén utazik első hivatalos kassai látogatásra. Amint azt Oto Sabó tájékoztatásából megtudtuk, a államfő Kassa, valamint a Kassai Megyei Önkormányzat vezetőivel találkozik, látogatást tesz a Kassai Műszaki Egyetemen és felkeresi a U. S. Steelt is. Lakossági fórumon most nem vesz részt, erre a januárra tervezett újabb útja alkalmával kerül majd sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?