Ismét szemben az árral?

Mindenki tisztában van vele, hogy a Bodrogköz (Gömörhöz, Nógrádhoz és Honthoz hasonlóan) nem tartozik Szlovákia legfejlettebb régiói közé. A munkanélküliség tekintetében pedig Szlovákia legelmaradottabb vidékeinek egyike.

KÖVESDI KÁROLY

A rendszerváltás több mint másfél évtizede alatt, amikor az itt levő csekély ipar mellett a mezőgazdaság is megkapta a kegyelemdöfést, itt sem taposták egymás lábát a nagy beruházók, és a dolgok állását nézve ez így is marad egy ideig. Illetve mégsem. Hiszen nagy tervekből van néhány, csak kérdés, éppen ezekre van-e szükség. Csak úgy lehet-e csökkenteni a munkanélküliséget, hogy közben tönkretesszük a természeti kincseket, mi több, hadat üzenünk az európai tendenciáknak?

A kérdések kérdése, persze, hogy egy-egy lepukkant régió képes-e felemelkedni önerőből, ha az államnak nincs elképzelése a leszakadók támogatására. (Közhely, hogy míg az ország nyugati része már-már az uniós átlagot veri fejlettségben, a szlovák főváros életszínvonala pedig – legalábbis statisztikailag – meg is haladja azt, a keleti régiók munkavállalói az országos átlagbérről csak álmodozhatnak.) Nyilvánvaló, hogy nem a befektetők minden áron való kiszolgálása jelenti a megoldást, hanem inkább az infrastruktúra kiépítésén és a meglevő természeti kincsek kihasználásán kellene gondolkodni. A Bodrogköz esetében is.

Hőerőművel

az üvegházhatás ellen

Miközben az Európai Bizottság nemrég elfogadta azt a majdnem fél tucat jogszabálytervezetből álló zöldcsomagot, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális csökkentését célozza, Tőketerebesen szó szerint „gőzerővel” készülnek annak a barnaszén-tüzelésű hőerőműnek a megépítésére, amely ellen az egész környék tiltakozik. Mint mindenütt, ennek esetében is az erős érdekek harca dúl a színfalak mögött, és többen azt sem tartják kizártnak, hogy az erőmű mögött az orosz lobbit kell keresni. Ami lehet, hogy spekuláció, ám elég logikusnak tűnik, hogy amikor Szlovákiában lassan minden szénbányát bezárnak – és gyakorlatilag megszűnőben az iparág –, miért van szükség éppen széntüzelésű erőműre? Mintha ebben az esetben is az „ántivilágban” ragozott jelszó köszönne vissza: Osztályharccal a világbékéért – szénnel a széngáz ellen!

A kassai székhelyű Cseh-Szlovák Energetikai Részvénytársaság a tervek szerint három, egyenként 240 megawatt teljesítményű széntüzelésű blokkot akar létesíteni, valamint egy 165 megawatt teljesítményű gázüzemű blokkot. A helyi önkormányzat az eredetileg kiszemelt helyszínt többször is elutasította, mert légvonalban alig egy kilométernyire található a város központjától, méghozzá lakott terület tőszomszédságában. Tőketerebesen közel tízezer aláírást gyűjtöttek össze a tiltakozók.

A környezetvédelmi minisztériumot, úgy látszik, nem hatotta meg a helyiek álláspontja, mert az érintettek legnagyobb megdöbbenésére lényegében beleegyezett az építésbe. Miközben a kormány kötelezte magát a mérgesgáz-kibocsátás csökkentésére és a megújuló energiaforrások növelésére, a tőketerebesi hőerőmű a legnagyobb ilyen áramtermelő lesz Szlovákiában; évente 3,8 millió tonna széndioxidot fog kibocsátani, ami a Szlovákiának az unió által megengedett kvóta tíz százalékát teszi ki. A minisztérium mindenki tiltakozását semmibe vette, s azt is figyelmen kívül hagyta, hogy Tokaj térségét az UNESCO világörökségi listájára szeretnék venni. Peter Nováčik, a Szlovákiai Zöldek Pártjának alelnöke szerint a hőerőművet Tőketerebes belterületén készülnek megépíteni, ami ellentétben áll a városfejlesztési tervvel, ráadásul tönkreteszi az Ondava menti térséget, amely a Natura 2000 madárvédelmi terület részét fogja képezni. Hiába szavazta meg egyöntetűen a városi képviselő-testület, hogy nem ért egyet a beruházással, és hiába utasították el, hogy sorsukról Kassán vagy Pozsonyban döntsenek, harcuk kilátástalannak tűnik.

Perlitbánya

kontra tokaji bor

A tokaji történelmi borvidék (mind a magyarországi, mind a szlovákiai része) olyan gyöngyszeme a Kárpát-medencének, amelyet bárhol a világon foggal-körömmel védenének. A másik nagy kelet-szlovákiai nagyberuházás – ha megvalósul – éppen ezt a csodát fogja tönkretenni. A Tőketerebesi járásban fekvő Bári község határában egy külföldi befektető perlitbányát óhajt nyitni. A selmecbányai székhelyű országos bányaigazgatóság kassai hivatala kijelölte a területet, ahol a fejtést fogják végezni. A tőketerebesi beruházáshoz hasonlóan ezzel sem értenek egyet az érintettek. Zdenko Trebuľa, Kassa megye elnöke szerint a döntés semmibe veszi a megye jogkörét és hosszú távú fejlesztési tervét, amely a páratlan értékű tokaji régió szlovákiai részén csupán a szőlészettel, a bortermeléssel és a környezetkímélő mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos vállalkozásokat engedélyezi. A megyei elnök felkérte a környezetvédelmi minisztert, hogy a bári perlitkészletet törölje a nyilvántartott lelőhelyek listájáról, s akkor elhárulhat a veszély. A megyei elnök a kulturális minisztérium támogatását is kérte, hogy a magyarországi példát követve a tokaji történelmi borvidék szlovákiai része is az UNESCO világörökségi listájára kerülhessen, mert csak így lehet elejét venni a környezetszenynyező és tájromboló próbálkozásoknak.

Szakértők szerint Bári határában mintegy 8 millió tonnányi perlit található, ennek a felszíni kibányászásához azonban legalább 2,5 millió köbméter egyéb kőzetet és földet kell robbantással eltávolítani. A bányászatnál levegőbe kerülő rengeteg por tönkretenné a környék összes szőlejét. Csiszmadia Albert helyi polgármester szerint minden lehetséges törvényes eszközt bevetnek, hogy tiltakozzanak az esztelen terv ellen. De nemcsak a kisbári polgármesternek és a megyefőnöknek vannak aggályai, hírek szerint Zdenka Kramplová földművelésügyi miniszter sem ért egyet azzal, hogy Tokajban perlitet bányásszanak. „Tekintettel az egyedi bor- és szőlőkultúrára, a világörökség részeként számon tartott tájegységre, a minisztérium elutasítja a perlitbányászatot” – nyilatkozta február 6-án Kramplová, aki szerint az ásványkitermelés rengeteg szennyeződéssel és porral jár, ezért megengedhetetlen. Kramplová arra is figyelmeztetett, hogy a minisztérium garanciát vállalt a Magyar Köztársasággal szemben is a tokaji minőségére és a borfeldolgozás kiválóságára, és emiatt sem engedhető meg a perlitbányászat. Más vélemény szerint egyébként a területről csak közepes vagy gyenge minőségű nyersanyagot lehetne kitermelni – tetemes költséggel. Ezt Farkas Géza, a pálházai Perlit-92 Kft. ügyvezető igazgatója állítja, aki nem a konkurenciától fél, hanem aggályainak adott hangot. Szerinte Európában manapság csak a tiszta (95 százalékos) perlitet lehet eladni, ilyen pedig csak három helyen található a kontinensen: Görögországban, Szardínia szigetén és a magyarországi Pálházán. Szerinte Kisbáriban kevés próbafúrást végeztek, és a befektetés sosem térülne meg. Tájvédelmi körzetben ráadásul nem lehet perlitet bányászni. Szerinte ezért is érthetetlen, miért terveznek ilyen beruházást a szlovák oldalon.

A kisbári perlitbánya valószínűleg a szlovákiai demokrácia próbaköve lesz. Hamarosan kiderül ugyanis, mi a fontosabb: a bányászati törvény, vagy a község és a megye tervei? A beruházók szívesen jönnek, mert az európai árakhoz képest olcsón jutnak lelőhelyhez, az államnak viszont minimális hasznot hozna a bérbe adás. Helyénvaló tehát a kérdés: kinek az érdeke minden áron a befektetők kezére játszani, a polgári társadalom és az önkormányzatiság elvének ellenében? A hazánkban ki-kirobbanó korrupciós ügyek ismeretében nem nehéz válaszolni: nyilván azoknak, akik vastag kenőpénzhez jutnak.

Kegyelemdöfés

az ártéri erdőknek

A harmadik kelet-szlovákiai terv szerint egy befektetői csoport a Bodrogon, Ladmóc község fölött vízduzzasztót készül építeni. Ennek a beruházásnak nincs egyértelműen olyan negatív visszhangja, mint a hőerőműnek vagy a perlitbányának, itt „csak” a földtulajdonosok érdekei csorbulhatnak. Egyes vélemények szerint az erőmű – azon túl, hogy 35 megawatt villanyáramot termelne – kedvező befolyással lenne a természetre, a holtágak élővilágára. Igaz, megbolygatnák a térség természetes élővilágát, a Latorca Tájvédelmi Körzet faunája és flórája azonban kedvezőbb helyzetbe kerülne, mert növekedne a táj vízmegtartó képessége. Hallottunk már ehhez hasonló érveket, amikor a bősi felvízcsatorna készült. Igaz, a bősi erőműnek köszönhetően csökkent az árvízveszély, ám az ártéri erdők – éppen az árvizek elmaradása miatt – azóta nagyrészt kiszáradtak, ami lábon maradt, azt kivágják. Az eredmény: holdbéli táj.

A fenti esetek tanulságához tartozik a szlovák állam kétarcú viselkedése. Kifelé szép arcot igyekszik mutatni, itthon pedig semmibe veszi az érintettek jogait és érdekeit. Tiltakozik a bálnavadászat ellen, ám ha Szlovákiában bálnák élnének, nyugodt szívvel beengedné a külföldi bálnairtó nagybefektetőket.