Ismeretlen helyre vontatták a radioaktív vasúti kocsit

ÚJ SZÓ-HÍRTiszacsernyő. Tegnap reggelre ismeretlen helyre vontatták a múlt pénteken érkezett „titokzatos” radioaktív tehervagont .„A vagont tegnap reggel már nem találtuk ott, ahová péntek este a kollégákkal bevontattuk.

ÚJ SZÓ-HÍR

Tiszacsernyő. Tegnap reggelre ismeretlen helyre vontatták a múlt pénteken érkezett „titokzatos” radioaktív tehervagont .

„A vagont tegnap reggel már nem találtuk ott, ahová péntek este a kollégákkal bevontattuk. Nem tudjuk, hová szállították” – közölte lapunkkal az egyik, neve elhallgatását kérő vasúti dolgozó. Azt is megtudtuk, hogy ugyanez a sugárzó vagon egyszer, még az év elején megjárta már a mátyócvajkóci (Maťovské Vojkovce) átrakóállomást is, de onnan rögtön visszafordították Ukrajnába.

Egy mátyócvajkóci vasúti munkástól értesültünk arról is, hogy egyértelműen maga a vagon bocsát ki radioaktív sugárzást, nem pedig a rakomány. „Ez a kocsi korábban valamiféle sugárzó vagy sugárfertőzött anyagot szállíthatott. A kocsi tartófalai és oszlopai a radioaktivitásnak kitéve egy bizonyos idő elteltével sugárzóvá váltak, ezért akár még évek múlva is jóval a megengedett határérték felett lehet a radioaktív sugárzás szintje” – mondta a vasúti dolgozó. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?