Iskolaválasztáskor megnézték, melyik iskola „termeli” a legtöbb munkanélkülit?

<p>Tele a Facebook érettségizős és diplomaosztós posztokkal, ám a frissen végzettek egy részének első útja sajnos, a munkahivatalba vezet. Heti körkérdésünkben azt kérdeztük olvasóinktól, megnézték-e annak az iskolának a mutatóit, amelyet gyermeküknek választottak?</p>

Hanesz Zoltán informatikai tanácsadó, KassaA középiskolát közös megegyezéssel választottuk ki. A gyerekek vágyaiból, képességeiből kiindulva és a lehetőségeket mérlegelve döntöttünk. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy nehéz volt hiteles információkhoz jutni a középiskolák minőségéről és az ott uralkodó légkörről. Erre a nyílt napok adtak lehetőséget, melyeken csak felületes képet lehetett alkotni, de fontos az első benyomás. Mivel mindkét gyermekünk kiváló tanulmányi eredményekkel végezte az alapiskolát, a legfőbb szempontunk az volt, hogy a középiskola az érdeklődésüknek megfelelő minőséget és tudást közvetítsen, felkészítse őket az egyetemre. A középiskolák rangsorát áttanulmányoztuk az www.ineko.sk oldalon, ez is segített a döntésben. Itt többféle szempont alapján értékelik az iskolákat, ezek között szerepel az is, hogy végzőseik milyen sikeresen találtak munkahelyet, illetve tanultak tovább. A legfontosabb viszont a személyes ajánlás olyan ismerősöktől, felnőttektől, friss végzősöktől, akik ismerik az iskolai közösséget. Lencsés Zoltán művezető, NagyfödémesIskolaválasz-táskor nem néztünk utána a végzős diákok munkanélküliségi arányának, a főiskolára felvett tanulók számával azonban tisztában voltunk. Ezért választottuk mindkét fiunknak a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumot, amely általános műveltséget ad, és érettségi után a gyerek bármilyen szakot választhat. Döntésünket az iskola jó híre és saját tapasztalatunk is befolyásolta, mivel én is ott érettségiztem. Matus Teréz, NánaAmikor lányaim szakközépiskolába mentek, az elsődleges szempont az volt, hogy olyan szakmát válasszunk nekik, amihez kedvet éreznek. Ketten Bátorkeszire, ketten Párkányba jártak, egy lányom Érsekújvárban érettségizett. Orsi elárusítónak tanult, osztályában évfolyamelső volt, a szakmunkásképző befejezése után továbbtanult, leérettségizett. Adél fodrász lett, neki is van érettségije. A jó példa ragadós, ezért Veronika, aki egykor varrónőnek tanult, most szintén érettségizni szeretne. Marianna Írországban dolgozik, Zsuzsa lányom magánvállalkozó. Boldogulásukat nem a szerencséjüknek vagy az iskolának köszönhetik, hanem saját rátermettségüknek. Az iskola befejezése után mindnyájan azon voltak, hogy mielőbb munkahelyet találjanak maguknak. Orsi, a legfiatalabb érettségi után anélkül, hogy egy napot is vakációzott volna, munkába állt. (ke, béva, guzsu)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?