Igazgatót keresnek a párkányi városi művelődési központ élére

Igazgatóként két évet töltött funkciójában Szabó Bernadett, a városi művelődési központ vezetője. A képviselő-testület októberi ülésén közölte, hogy távozik funkciójából.

Igazgatóként két évet töltött funkciójában Szabó Bernadett, a városi művelődési központ vezetője. A képviselő-testület októberi ülésén közölte, hogy távozik funkciójából. Utódját már keresik.

Párkány

Az érdeklődők november 24-ig jelentkezhetnek.

Szabó Bernadettet, aki korábban a párkányi gyermekotthonban dolgozott, két éve nevezték ki a posztra. Elődje, Nataša Simonková mindössze négy hónapot töltött ebben a funkcióban. Simonková röviddel megválasztása után közölte: személyes okokból csak rövid időre tudja vállalni a megbízatást. Négy hónapig két munkakörben kellett helyt állnia: a művelődési központ vezetése mellett korábbi beosztásában – a Danubius mozi vezetőjeként – is tovább dolgozott. Közben a város lázasan kereste az utódját. Az igazgatói posztra kiírt első pályázat nem volt sikeres. Az állásra hatan jelentkeztek, de egyik jelölt sem felelt meg a kritériumoknak. A jelentkezők között volt Szabó Bernadett is, aki másodszorra már teljesítette a követelményeket. A másodszor kiírt pályázatra tizenegyen jelentkeztek. Voltak közöttük olyanok is, akik saját bevallásuk szerint csak azért pályázták meg az állást, mert nem volt munkahelyük. A pályázati feltételek a két évvel korábbi kiíráshoz képest kissé módosultak. A főiskolai végzettség és a vezetői gyakorlat ugyan továbbra is szerepel az elvárások között, de a pályázónak jelentkezéséhez már nem kell csatolnia a művelődési központ, a mozi és a könyvtár lehetséges összevonásának koncepcióját.

Szabó Bernadett viharos távozását a képviselők döbbenten fogadták. Szándékát rendkívüli testületi ülésen, a városi lap alapszabályának tárgyalásakor jelentette be. Mivel a tárgyalási rend nem tette lehetővé, Szabó Bernadett nem kapott szót, hogy döntését részletesen megindokolja. A képviselőknek és lapunknak ezért elektronikus levélben küldte el beszédét. „Úgy tartom, hogy az embernek meg kell őriznie az önbecsülését, és nem hagyhatja, hogy nyilvános megaláztatásnak legyen kitéve, illetve olyanok kritizálják a munkáját, akik nem értenek hozzá, és még egy rendezvényen sem vettek részt” – áll a terjedelmes indoklásban. Szabó Bernadett visszahívását korábban maguk a képviselők kezdeményezték, ám a szavazás idejére többen meggondolták magukat, és az igazgató posztján maradhatott. A visszahívást a képviselők elsősorban a Párkány és Vidéke című városi újság körüli botrány miatt indítványozták, de döntésükben közrejátszott a közbeszerzési feltételek önkényes megváltoztatása és a költségvetés-túllépés is, amire a szeptember 29-i szavazást megelőzően Fekete László (MKP) és František Árendás (független) képviselő is utalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?