Időzített bomba Rimaszombat szélén

Banyáék lakása. Emberhez méltatlan körülmények.(Szekeres Éva felvétele) Az elmúlt század hetvenes éveiben, a nagy normalizáció idején, a párt és a városi vezetés a fejlesztésnek indult kórházhoz lakótelepet is tervezett. Fel is épült egy 170 lakásos, csodaszép környezetbe kihelyezett „város a városban”. Felszerelve rendes szolgáltatói hálózattal, kazánházzal, iskolával, óvodával, üzletközponttal, sőt még egy szabadidőközpont építését is elkezdték. A város szélén, mint egy gyöngyszem, ott fehéredett a lakótelep, csak azok, akiknek szánták, nem költöztek oda. Menet közben ugyanis – 1974–75 tájékán – Rimaszombatban megindult egy másik nagy beruházás is, a városon áthaladó forgalom miatt megépítették a négysávos utat, mellette pedig egy új lakótelep kezdett kinőni a földből. Ekkor a Rima partján kialakult, a város természetes részeként élő és működő Sereg, ahol a rimaszombati romák a maguk megszokott közösségében és rendje szerint éltek. Dolgoztak, mert dolgozni tudtak és szerettek, pénzt kerestek és családot alapítottak, mert akkor ezt még külön is támogatták kedvezményekkel. A Seregnek azonban el kellett tűnnie, hogy helyet adjon az új lakótelepeknek. A Dúsa utcán már akkor majdnem befejezett lakótelepen kaptak lakást mindazok, akiknek a Seregben lebontották egykori lakhelyüket. A romák eleinte még örültek is, szép új lakásokat kaptak, csak azt nem vették észre, hogy tulajdonképpen gettósították őket, felbontva ezzel a kialakult belső rendjüket. Maguk a romák mesélték, akkor kezdődött el a bomlás és a romlás folyamata, amikor másfajta romákat is közéjük telepítettek. A romungro és az oláhroma két külön kaszt, amelyeknek különböző íratlan szabályaik és másfajta mentalitásuk van. A romungrók általában egyszerű iparosok vagy kubikos munkát vállalók voltak, a szocializmus alatt ennek a kasztrétegnek a tagjai közül sokan dolgoztak segédmunkásként. Műveltségük alacsony, érettségizett embert nem találtam köztük. A másik réteg már a cigányság történelmében is inkább mint vállalkozó, kereskedő rétegként van számon tartva, és ez máig érvényes. A keveredés elsősorban ahhoz vezetett, hogy megszűnt a felelősségérzet az emberekben, mert elszaporodtak a negatív példák. Nem is igazán foglalkoztak akkoriban ezzel a kérdéssel mélyebben, és a mostanra nyilvánvaló következményeket sem látták.

A rendszerváltás óta a vadkapitalizmus törvényei kezdtek érvényesülni a romák körében is. A szakképzetlen munkaerő a vállalatok magánosítása után az utcára került. Az akkori kormányok nem az átképzésekre, a munkahelyteremtésre fektették a hangsúlyt, hanem inkább az egyszerűbb, de drágább megoldást választva, szociális segélyeket kezdtek folyósítani. Olyan magasságúak voltak ezek a segélyek, hogy sok esetben elkényelmesedtek a segélyekből élők. Nem is gondolkodtak azon, hogy tovább képezzék magukat vagy munkát keressenek. El is szoktak tőle rendesen. Az uniós csatlakozást megelőző néhány évben a kormány kénytelen volt megtenni jó néhány kényszerintézkedést. Az idén érvénybe lépett, a szociális segélyeket alaposan megkurtító intézkedések nyomán elégedetlenségi hullám indult el. Sztrájkokat, demonstrációkat szerveztek, de azokon csak követeléseket fogalmaztak meg, megoldási javaslat ugyancsak kevés hangzott el. Mára pedig kialakult egy olyan helyzet, amelynek megoldását nem igazán látják tisztán a romák.

A Dúsa utcai lakóteleppel ma kiemelt helyen foglalkozik a sajtó. Július közepére kirobbant egy sárgaságjárvány, a lakótelepet a vízszolgáltatásról való lekapcsolás fenyegette az adósságok miatt. Villany már csak néhány lakásban van hivatalosan, az áramszolgáltató lekapcsolt minden nem fizető lakót. Az indokaik érthetőek, miként az is, miért fenyegetett a vízszolgáltatás lekapcsolása is. A veszteséget termelő vállalat előbb-utóbb csődbe mehet. A másik oldalon pedig azt is figyelembe kell venni, hogy az ott élők felhalmozott adósságaikat részletfizetésre sem képesek téríteni, a havi díjelőleg minimális összegét sem tudják kifizetni. Pedig a romák megértették, ha nem fizetnek, nincs szolgáltatás. A lakótelep lakásainak nagy részét a város tavaly ősszel négyzetméterenként egy koronáért átadta magántulajdonba az érdeklődőknek. Elengedtek ekkor közel 20 milliós, behajthatatlan adósságot is. A tulajdonlapok azonban máig csak a vásárlók töredékének vannak a kezében. Tulajdonlap nélkül pedig állítólag nem lehet igényelni lakhatási támogatást. Tavaly decembertől a tulajdonlapok kiadására kiszabott hivatalos idő, a 90 nap letelt. Viszont néhányan a tulajdonosok közül talán máig sem adták le a tulajdonlap-igénylést. Rémhírek terjedtek el, melyek szerint a lakótelepet valakik a közeli üdülőtelep, a Zöld Víz építése miatt le akarják rombolni. Ilyen jellegű szándékról azonban nem tud a város polgármestere, Czifrus István. Elmondása szerint az önkormányzat megtette a tőle telhetőt a telepen élők érdekében. A polgármester szerint most már tudatosítani kell az ott élőknek, hogy magántulajdonuk ugyan szent és sérthetetlen, de a szolgáltatásokért fizetni kell. Ennek átvállalását nem lehet a városra terelni.

A telepen élő romák elkeseredettek. A lakótelep működtetésére most a PROM Kft. tett próbálkozást. Képviselőjük, Emil Réthy szerint patthelyzet van. Az egész telepen minden vezeték katasztrofális állapotban van. Szinte egyetlen lakás nincs, amelynek normális villanyhálózata lenne. Életveszélyes illegális kábelek tekeregnek mindenfelé. A földgáz hiánya miatt kaotikus állapotok uralkodnak. A távfűtés és a villany lekapcsolása óta a lakásokban szilárd tüzelőanyagra működő tűzveszélyes és környezetszennyező masinákat használnak. A helybeli Banya család azok közé tartozik, akik nemcsak kérnek, hanem tesznek is valamit a helyzet javulásáért. Bekapcsolódtak az aktivációs programba: teljesen kitakarították a telepet, mindent fertőtlenítettek. A panasz azonban az, hogy még így sem képesek normális életet élni. A leromlott állapotú lakásban minden vízvezeték rozsdás, lyukas, toldott-foldott. A körülmények méltatlanok az emberi életre. Bevételük szinte csak az étkezésre elég, ruházkodásra, egyéb dolgokra nem jut. Elkeseredettek, reménytelennek érzik a helyzetüket. Elmenni sem tudnak a telepről, mert ahhoz is pénz kéne. Mi lesz a megoldás egy nagyközségnyi roma ember számára? Néhány elképzelés ugyan született, de konkrét javaslat csupán annyi, hogy a kultúrház romjaiból egy közszolgálati komplexumot alakítanak ki valamilyen támogatási forrásból. Abban szociális helyiségek, mosókonyhák, közfürdők épülnének. Hogy azok rezsijét ki fizetné, arról nem tudnak a helyiek, akik közül sokan azon a véleményen vannak, hogy a rom állapotú kultúrház felújítására szánt pénzből inkább a lakások villany- és vízvezeték-hálózatát kellene rendbe hozni. De ez is csak részmegoldás, mert az új csap meg villanyvezeték is felesleges, ha nincs megélhetés, ha nincs munkaalkalom az itt élők számára. A vészfény kigyulladt, a járvány kirobbant. A nyomor már tapintható!