Huzavona a kassai sofőrök fizetése körül

Kassa. Nem kizárt, hogy sztrájkkészültségbe lépnek hétfőn a városi közlekedési vállalat sofőrjei. A szakszervezet és a vállalat vezetése eddig nem jutott közös nevezőre.

A testületi ülésre is elmentek, de nem sikerült szót érteniük a képviselőkkelA fizetésükkel elégedetlen sofőrök emelést követelnek, azt kérik, hogy nyolcvan koronás órabérüket 95-re emeljék, mivel a fővárosban dolgozó sofőrök órabére száz korona. Az új órabér tizenöt százalékos fizetésemelést jelentene a sofőrök számára. Egy villamosvezető jelenlegi alapfizetése 12 300, egy autóbusz- vagy trolibuszvezetőé pedig 13 ezer korona. A dolgozók méltatlannak tartják a munkafeltételeket is, az egyes járatok közti pihenő rövid, a járművek műszaki állapota nem megfelelő.

Michal Tkáč, a Kassai Közlekedési Vállalat vezérigazgatója szerint ez a követelés nem reális. A cég vezetősége ugyanakkor hajlandó kopromisszumos megoldást találni, és egyelőre 3 százalékos béremelést javasol azonnali hatállyal. A végleges emelés hét százalék lenne a sofőrök, és négy százalék a többi dolgozó esetében. Ez azonban csak a városi támogatás megnövelésével lehetséges, és csupán a képviselő-testület beleegyezésével jöhet létre. A nagyobb dotációt a testület április folyamán tárgyalhatná meg, és jóváhagyása esetén májustól kaphatnák meg a sofőrök a hét százalékkal megemelt bérüket.

A busz-, villamos- és trolivezetőket ez a megoldás aligha elégíti ki. Nem kizárt, hogy ha nem születik mindkét fél számára elfogadható egyezség, a dolgozók hétfőn sztrájkkészültségbe lépnek. Ezt a lépést már a februári önkormányzati ülésen is fontolgatták, mikor hangot adtak elégedetlenségüknek. Akkor mintegy hatvan sofőr jelent meg a testület ülésén, ám a problémára a képviselők nem reagáltak megfelelő érzékenységgel. Azóta aláírásgyűjtés folyik a sztrájkkészültség meghirdetésére, mellyel a sofőröknek több mint fele egyetért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?