Huszonötezer ember maradt víz nélkül Galántán és környékén

Galánta. Egy ötszáz milliméter átmérőjű főnyomócső meghibásodása miatt hétfőn este az egész városban, valamint hét környező faluban leállt a vezetékes vízszolgáltatás.

Ki flakonba, ki tartályba csapolta a tiszta vizetSzőcs Hajnalka felvételeAz emberek hétfőn este megrohamozták az áruházakat és szinte a teljes ásványvíz-készletet felvásárolták. Tegnap az utcán felállított lajtos kocsikból csapolhatták az ivóvizet.

Szabó László, a Nyugat-Szlovákiai Vízügyi Társaság galántai részlegének igazgatója tegnap délelőtt a csőtörés helyszínén, a Galánta és Diószeg közötti szivattyúállomás közelében felügyelte a munkálatokat. „Hétfőn délután öt óra körül jelentették, hogy a víz gejzírként tör a felszínre. Az embereink mindjárt a helyszínre siettek, és megállapították, hogy az ötszáz milliméteres, öntvényből készült fővezetékkel van baj. Lezártuk a vezetéket, amely Galántát és hét falut, Hidaskürtöt, Feketenyéket, Vízkeletet, Felső- és Alsószelit, Kosútot és Taksonyt látja el ivóvízzel. Összeült a válságstáb, amely tegnap reggel is tanácskozott. A vízügyi társaság vezérigazgatója elrendelte, hogy a társaság összes tartálykocsiját ide küldjék, és tartályokból biztosítsák a lakosok ivóvízellátását.” Az igazgató tájékoztatása szerint a falvakban reggelig volt víz, akkor zárták el a vezetéket, amikor kotrógéppel megkezdték a meghibásodott nyomócső kiásását. Délelőtt tíz óra körül a szakemberek már a csövön keletkezett lyuk „befoltozásán” dolgoztak, és 11 óra után meg is nyitották a vezetéket. Habár az igazgató figyelmeztetett, csak fokozatosan lehet növelni a nyomást, és egy ideig rozsdás, piszkos víz fog folyni a csapokból, estére már tiszta vizet és megfelelő nyomást ígért. Közben a városban az emberek a lajtos kocsi mellett sorakoztak a vízért. Ki másfél literes műanyag flakonba, ki ötliteres tartályba, ki régimódi 25 literes ónozott bádog tejeskannába csapolta az ivóvizet. Akadt olyan bérház, amelynek az udvarán felemeltél a rég nem használt kutat lezáró vaslemezt, és kötéllel, vödörrel húzták a vizet. Igaz, hogy ez nem ivóvíz, de minden egyéb célra tökéletesen megfelelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?