Húszéves a Varsás Néptáncegyüttes

Varsás 20
Alsószeli |

Húsz évvel ezelőtt alakult meg a Varsás Néptáncegyüttes. Az évforduló alkalmából nagyszabású gálaműsort adtak a fellépők. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, közösségek, barátságok, szerelmek születtek az elmúlt két évtizedben Alsószeliben.

Húsz évvel ezelőtt Morovics Ibolya helyi pedagógus biztatására, aki az 1970-es években a régi alsószeli néptánccsoport tagja volt, Szabados Kati megalakította Alsószeliben a Varsás Néptáncegyüttest. A gyerekek toborzásába Morovics Ibolya is besegített, de az első márciusi próbát 2003-ban már Kati néni tartotta. Először az alsószeli falunapi ünnepségen mutatkoztak be azon a nyáron. Mivel a falu címerén egy varsa látható, így lett a csoport neve Varsás Néptáncegyüttes. Máris elkezdődött és azóta is tart a munka. A gyereklétszám évről évre nőtt, néha kicsit visszaesett, mindenki Kati nénije gyakran kért segítséget más szakmabeliektől. Az két évtized alatt nagyon sok generáció felnőtt mellette.

A néptánc alapjai

Jelenleg három korosztály alkotja az együttest, az Apróvarsás, a Kisvarsás és a Nagy Varsás. Sosem láttam még annyi embert a helyi kultúrházban, mint a hétvégén tartott ünnepségen. A nézők között nemcsak a mostani táncosok hozzátartozói voltak, hanem az egykori táncosok, alapító tagok is. Közülük ketten, Varga Péter és Francisti Erik elmondták, óvodások voltak, amikor beléptek a csoportba és az alapiskolás évek alatt is folytatták a táncot a Varsásban. A néptánc alapjait tanulták meg Alsószeliben, amit később kamatoztatni tudtak máshol. Mindketten kellemes emlékeket szereztek, szívesen vettek részt az ünnepségen, jó volt felidézni az évekkel ezelőtt átélt történéseket. Kiemelték az együvé tartozás élményét, a csoportban kialakult barátságokat, ami azóta is végigkíséri az életüket és örömüket lelték a táncban is.

Varsás - gömöri táncok

Egy éve készültek

A múlt szombaton megtartott ünnepi műsoron mindhárom korosztálya fellépett a Varsásnak, az aprók, a kicsik és a nagyok is. Pleva András Álmos mesemondó volt a műsorvezető, aki mesébe foglalva mondta el a csoport történetét, konferálta be a műsorszámokat és mondott köszönetet a támogatóknak, segítőknek, tánctanároknak jellegzetes alsószeli tájszólással. Kiemelte a Bendő Zenekart, amely a kezdetektől kíséri a táncosokat és zenél az alsószeli táncházakban. Szabados Kati, a Varsás Néptáncegyüttes vezetője lapunknak elmondta, egy évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy megszervezik az ünnepi műsort, azóta készültek rá, de mégis az utolsó két hónapban tudatosították igazán, mi áll előttük, és a csoport minden tagja a tudása legjavát adta bele a munkába. Minden héten három-négy nap telt a próbákkal.

„Az egész életemben úgy alakítottam a dolgaimat, hogy amit igazán szeretek, meg tudjam tenni, vagyis mindig olyan munkát vállaltam, ami mellett a tánccsoport vezetését zavartalanul, hivatásként folytathattam. Biztosan édesapámnak, Szabados Lászlónak is szerepe van abban, hogy néptánc oktató lettem, de a szülő hatása nem minden esetben mutatkozik meg a gyerekekben, hiszen például a lányom, Kata folytatja ezt a vonalat, a fiamból, Matyiból azonban nem lett néptáncos, de a szervezési feladatokból mindig kiveszi a részét”

– fogalmazott a Varsás vezetője.

Gyűjtő csoport

Az évek alatt úgy alakult, hogy a Varsás Néptáncegyüttest nemcsak alsószeliek alkotják, hanem a közelebbi és távolabbi környékbeli falvakból is csatlakoztak hozzájuk.

„A kezdetekben iskolai csoportként működtünk, de mikor a gyerekek átléptek a felsőszeli alapiskola felső tagozatára, akkor általában a tánccsoportot is itthagyták, hiszen ott is működik néptánccsoport. Sokszor maradtam gyerekek nélkül és mindent újra kellett kezdeni az óvodásoktól. Az is jó érzés, hogy innen bizonyos tudással, alapokkal indíthattam útjukra a táncosokat, de az még jobb, ha a felnövekvő generációk velünk maradnak. Sokat tanítottam más falvakban is óvodásoknak, kisiskolásoknak néptáncot, így voltak, akik miattam jöttek Alsószelibe, egyebek mellett Taksonyról, Nagyfödémesről, Nemeskosútról, Zsigárdról, Peredről, Vágáról, Vágkirályfáról. Bár nem szeretem a kifejezést, de azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a Varsás is egy táncműhely, ahol több generáció dolgozik együtt vagy egymás mellett. Van ebben valami nagyon erős húzóerő. A kicsik szájtátva nézik a nagyobbakat. Lenyűgözi őket, hogy milyen gyönyörű ruhákban lehet micsoda szép táncokat előadni. A kicsi gyerek valószínűleg még meg sem tudja magában fogalmazni, mi motiválja őt, de a kis lelkében mégis nyomot hagynak ezek a dolgok. Azt hiszem, leginkább ez tartja egybe a csoportot”

– egészítette ki Szabados Kati.

Varsás Népdalkör

Táncosokból énekesek

A gálaműsoron fellépett a Varsás Népdalkör is, amely az egykori táncosokból alakult és tulajdonképpen a folytatása az Alsószeli Magyar Dalkörnek, amelyet Szabados László vezetett. Unokája, Kelemen Kata a mára megszűnt régi dalkör egykori tagjai mellett felnőtt énekesekből hozta össze a Varsás Népdalkört, amely októberben a Bíborpiros szép rózsa országos népdalversenyen aranykoszorús minősítést kapott. Kata úgy érzi, számára természetes, hogy a néptánccal, népzenével foglalkozik.

„Pont azért, mert a harmadik generáció vagyok a családban, olyan szinten örökségül kaptam mindezt, hogy föl sem merül bennem, hogy ne foglalkozzak a népi kultúrával. Némi felelősséget is érzek ebben, hiszen ki csinálja, ha mi nem? Úgy vélem, szükség van erre itt nálunk, Alsószeliben, ezért amit tudunk, megteszünk érte. Sok évig táncoltam a Varsásban, több generációváltást megéltem. Néhányan elkezdtünk énekelni az akkor még működő Alsószeli Magyar Dalkörrel, de egyre több külön dalcsokrot állítottunk össze a lányokkal. Közben jött a Covid-19 járvány, kisbabám született, így minden leállt. Körülbelül két évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy elindítom a népdalkört, amely 2022 márciusában alakult meg. A társaságnak nagyjából a fele egykori táncos, majdnem mindenki alsószeli vagy egykori alsószeli, de csatlakozott már hozzánk egy körtvélyesi énekes is”

– fejtette ki Kelemen Kata.

Varsás - magyarbődi táncok - finálé

A zene, a tánc ereje

Az ünnepi gálaműsoron a magyar nyelvterület különböző pontjairól származó táncokat, dalokat adtak elő a Varsás tagjai. A legkisebbek népi gyermekjátékokkal kezdték a műsort, de kalotaszegi legényes, rábaközi, magyarpalatkai, gömöri, bodrogközi összeállítás is szerepelt a programban, ami magyarbődi táncokkal zárult. Alsószeli viszonylag kicsi település, kétezren lakják. Az aktivitásukat, rendezvényeiket látva mindig eltűnődöm azon, mi lehet a titok, amit a helyiek nagyon tudnak, vajon miért van igény Alsószeliben az igényes, magas színvonalon művelt kultúrára, az értéktelen bóvli helyett a tiszta forrásból merített, lelket felemelő magyar népzenei kincsekre, táncokra, dalokra. Azt hiszem, a választ a közösség erejében kell keresni, és az azt összetartó, terelgető, elhivatott egyénekben. A zenének, a dalnak, a táncnak hatalmas ereje van, gyökeret, tartást ad annak, aki él vele. A Varsás 20. születésnapi ünnepségén ez nyilvánvaló volt.

Varsás 20 - gömöri táncok
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?