Hulladékgyűjtő udvart építenének

Az új hulladéktörvény alapján kidolgozott általános érvényű rendeletről tárgyalt a város képviselő-testülete. Pályázatot nyújtanak be egy ökoudvar kiépítésére.NagymegyerAz ülés napirendi pontjai közt szerepelt a hulladékgyűjtő udvar projektjének megtárgyalása.

Az új hulladéktörvény alapján kidolgozott általános érvényű rendeletről tárgyalt a város képviselő-testülete. Pályázatot nyújtanak be egy ökoudvar kiépítésére.

Nagymegyer

Az ülés napirendi pontjai közt szerepelt a hulladékgyűjtő udvar projektjének megtárgyalása. A képviselők nem szavaztak a pályázatról, mert Lojkovič Sámuel polgármester javaslata alapján lekerült a programról. „Van hulladékosztályozó telepünk. A projekt része a hangárok építése, műszaki felszerelés és elektronikus mázsa vásárlása, hogy tisztább legyen a város. A környezetvédelmi minisztérium meghosszabbította a jelentkezés határidejét, május végéig pályázhatunk támogatásért. Ez idő alatt módosíthatunk a projekten. A legközelebbi, májusi ülésen szavazunk a pályázatról” – nyilatkozta lapunknak a polgármester. A tervezet költségeinek öt százaléka a városi költségvetést terheli, Lojkovič azt mondta, az önrész körülbelül négyszázezer eurót tesz ki.

Az ülésen ismertették a képviselőkkel a hulladékgazdálkodásról szóló új általános érvényű rendeletet. Egyebek mellett változik a szemételhordás módja, és jobban figyelnének a tisztaságra a kukák környékén. „A városban két nagy lakótelep van, ahol sokszor rendetlenség van a kukák körül. Több közmunkást alkalmaznánk, akik összegyűjtenék a szemetet” – folytatta a polgármester.

Nagymegyeren szeptember közepétől június közepéig kéthetente ürítették a kukákat a családi házas övezetben, a lakótelepeken hetente járt a szemeteskocsi. Az új rendelet szerint június 1-jétől szeptember 30-ig a családi házaktól is hetente szállítják el a szemetet, közel egy hónappal meghosszabbították azt az időszakot, amikor sűrűbben hordják el a szemetet. A polgármestertől megtudtuk, a családi házas övezetekben azért ritkább a szemétszállítás, mert a korábbi években kevés hulladék termelődött a kertes házaknál, és sokszor feleslegesen járt a szemeteskocsi. A képviselők leszögezték, nagyobb figyelemmel nagyobb tisztaságot lehet tartani a csallóközi fürdővárosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?