Hitelt vesz fel Komárom, elbocsátások az önkormányzatnál

Pozsony |

<p>Több mint 20 millió euróból gazdálkodhat idén Komárom önkormányzata - derül ki a város költségvetéséből, amit heves vitákat követően fogadott el a képviselő-testület.</p>

Anton Marek polgármester szerint a város nehéz évnek néz elébe. Az önkormányzat takarékoskodásra kényszerül, mert nagy a deficit. Marek elmondta, amikor tavaly polgármesterré választották, sok minden kifizetetlen volt.

A polgármester közölte, hosszas vita folyt arról, hogy a folyó kiadások fedezésére hitelt vegyenek fel arra az időszakra, amíg a város nem kapja meg a részadóként neki járó összeget. Végül a hitelfelvétel mellett döntött a helyi testület, és az önkormányzat megvizsgálja az egyes bankok ajánlatait.

Korábbi kiadások kifizetésére 700 ezer eurót fordítottak, a hitel összege pedig 800 ezer euró lesz.

A takarékoskodás jegyében fokozatos a városi hivatalt is átszervezik, fokozatos elbocsátás várható. Marek egyelőre nem konkretizálta, hány dolgozótól válnak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?