Heves vita folyik a szobor helyéről

Rozsnyó. A kulturális bizottság egyhangú döntést hozott kedden Kossuth Lajos rozsnyói szobrának felállításáról.

Rozsnyó. A kulturális bizottság egyhangú döntést hozott kedden Kossuth Lajos rozsnyói szobrának felállításáról. A bizottság elé két javaslatot nyújtott be közösen az MKP Rozsnyói Alapszervezete, a Csemadok Rozsnyói Alapszervezete, az MKP járási elnöksége, a Csemadok területi választmánya, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint a járási elöljáró. A beadványban kérik a szobor eredeti helyén, a Bányászok terén való felállítását, másik alternatívaként pedig a Šafárik utca és a Pionír utca kereszteződésénél a rozsnyói Bányászati Múzeum kezelésében lévő telekrészen. A bizottság a második javaslatot fogadta el. A rozsnyói magyar szervezetek között azonban nincs teljes egyetértés sem a második helyszín, sem pedig a két javaslatos indítvány benyújtásával kapcsolatban. Azon szervezetek képviselői (a Rosárium polgári társulás, a Rozsnyó és Vidéke Alapítvány, a Szövetség a Közös Célokért Alapítvány rozsnyói irodája, a református lelkészi hivatal), akik nem adták kézjegyüket az említett beadvány beterjesztéséhez, kizárólag a szobor eredeti helyére történő felállításáért szálltak síkra. Kifogásolták azt, hogy a beadványt aláírók felrúgták a július 29-én megalakult Kossuth-szobor Újraállítási Bizottság határozatát, miszerint közösen és szervezetten dolgozták ki az indítványt a városi önkormányzathoz a szobor felállításáról. Ugyancsak erről az ülésről származik az a határozat is, amely azt rögzíti, hogy a szobornak csak a Bányászok terén való felállítása kerül az indítványba a városi testület elé. Július óta egyre hevesebben folynak a két táborra szakadt szervezetek között a viták a szobor helyszínéről. A kedélyeket egy újságcikk borzolta fel, amely szerint „magyar csoportosulások személyi vagy csoportérdekektől vezényelve blokkolják a másik elképzeléseit arról, hogy mikor és hová tegyék azt a szobrot, és emiatt még mindig méltatlan helyen van.” Mindezeket Csáky Pál a kormány alelnöke mondta, aki mindent elkövet, hogy a szobor még az idén méltó helyre kerüljön. Az egyik fél elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány beleszóljon egy helyi problémába, a másik fél pedig éppen a kormány ígért segítségét akarja kihasználni arra, hogy a szobor valóban még az idén kikerüljön a kazánházból. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a Bányászok tere lenne méltó helye ismét a szobornak. A kulturális komisszió döntése a szobor felállításáról ma a tanács megvitatása elé kerül, majd a következő héten a képviselő-testület elé terjeszti végső döntésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?