Hétszer rezdült az imelyiek hálója

Komárom. Szombat délután a KFC gólzáporos győzelme került a jegyzőkönyvbe a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának járási rangadóján. Az imelyiek elleni mérkőzésre a megszokottnál több szurkoló váltott jegyet.

Három imelyi védő sem tudta szerelni a komáromiak csatárátMilan Drozd felvételeJól döntöttek, hiszen hét találatot, kiváló egyéni és csapatteljesítményt láthattak a találkozón, melyen a vendégek taktikája a bekapott gólok hatására már a meccs elején kártyavárként omlott össze.

A kezdőrúgást követően a hazaiak nagy fölényének jegyében zajlott a párharc. A szellőlábú Trnka és a mozgékony Rejžek minden megmozdulása gólve-szélyesnek bizonyult. A 8. percben Rejžek lövését védte Gombár, a vendégek hálóőre. Négy perc elteltével Rejžek fejjel Kökényesit indította, aki már pontosan célzott. Egy perccel később a szemfüles Rejžek a 16-osról emelte a labdát – a kapujától mintegy nyolc méterre álló vendégkapus felett – a hálóba. Nem sokkal később Bagin beadása Orosiról a kapufára pattant.

Majd újra Orosi hibázott, Rejžek lövését azonban a kapufa segítségével hárította Gombár. A 30. percben Rejžek szögletrúgását Zlatohlávek fejjel Trnkához csúsztatta, aki a léc alá durrantott. Az első játékrészben további komáromi ziccerek (Trnka, Kökényesi, Slovák, Rejžek) maradtak kihasználatlanul. Az enerváltan futballozó vendégek az első félidőben csupán Káplocký célt tévesztett fejesével okoztak némi riadalmat a hazaiak kapuja előtt. Szünet után már pontosabban céloztak Peter Buranský tanítványai. Az 54. percben Rejžek egyéni akcióból szerzett újabb gólt. Szüntelenül az imelyiek térfelén zajlottak a történések. A 72. percben Trnka duplázott, a 76. percben ismét Rejžek volt eredményes. A komáromi gólfesztivál végére stílszerűen a mezőny legjobbja, Rejžek tett pontot, aki a 87. percben negyedik találatával állította be a járási rivális számára hízelgő végeredményt. A komáromi drukkerek hosszú idő után ismét vastapssal jutalmazták kedvenceiket.

KOMÁRNO–IMEĽ 7:0 (3:0) Rejžek (13., 54., 76., 87.), Trnka (30., 72.), Kökényesi (12.). Játékvezető: Valko, 150 néző.

KOMÁRNO: Herko–Trnka, Zd. Kršteňanský, Štofko, Sklenář, Kökényesi (76. V. Kosťukevič), Bagin (66. Meleg), Bazinský, Zlatohlávek, Rejžek, Slovák.

IMEĽ: Gombár–Hübsch, Balogh, Kovács T. (30. R. Kováč), Čeh, Lovász M., Orosi, Lovász J., Polgár, Haris, Káplocký. (al)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Peter Buranský (Komárno): „Ma végre teljesítették az elvárásokat védenceim. A két meghatározó egyéniségünk, Rejžek és Trnka mellett a kollektíva produkciója is dicséretet érdemel. Nagy kár, hogy sok helyzetünk kimaradt, olykor pedig a kapufát találtuk telibe. Akár kétszámjegyű győzelemmel is megörvendeztethettük volna szurkolóinkat.”

Polgár Artúr (Imeľ): „A hazaiak meccs elején lőtt két gyors gólja után visszaestünk, csupán idő kérdése volt, mikor kapjuk a következő találatokat. Védőink nem tudták szerelni a szélvészgyors Trnkát és az ördöngősen cselező Rejžeket. A komáromiaknak csak gratulálni tudok, hiszen ma kiváló teljesítményt nyújtottak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?