Helyzetjelentés három Murány-völgyi településről

A természet kegyes volt a Murány-völgyéhez, a politika már kevésbé. Ezt a csodás, természeti szépségekben gazdag völgyet a Nagyrőcei járáshoz csatolták, s vele együtt azt a három kicsi, még magyarnak mondható települést is, amely egymás szoros szomszédságában található. Gicének, Licének és Gömörligetnek helyi magyar iskola nem lévén, egy lehetősége maradt: Jólsvára, szlovák alapiskolába íratni a gyerekeket. S mivel a többség arra a bizonyos közhelyre hivatkozik, hogy „csak így tud majd érvényesülni a gyerek”, csupán pár szülő akad, aki gyermekét a pelsőci magyar alapiskolába járatja. Tény, hogy a Murány-völgyiekre valóban nagyobb nyomás nehezedik, nem törhetik a nyelvet, itt tudni kell szlovákul mindenkinek. De a munkanélküliség egyformán sújtja mind a szlovák, mind a magyar iskolát végzetteket. Itt tehát az érvényesülés ideája csődöt mond.

A több mint 700 év számvetése, amit a gömörligeti polgármesterasszony falunapi köszöntő beszédében elmondott – hogy hetven lakos elvándorolt a településről, valamint a két iskola kiüresedett, amely közül az egyik már lebontásra vár – hűen mutatja a megállíthatatlan folyamatot. Pedig a többszáz éves Gicén és Gömörligetben még túlsúlyban van a magyar lakosság. Licén pedig a szlovák régióból betelepített romákkal népesítik be a megüresedett házakat. Mindhárom község első ízben tartott falunapot. Közülük a legnagyobb a 810 lakosú Gice. Gömörliget három évfordulót is tartott egy napon: az egyesített községek közül az egyik, a 255 lélekszámú Mikolcsány 745 éves évfordulóját, a 252 lakosú Gömörnánás, vagy ahogy régebben nevezték, Nasztraj 666 éves, s emellett egyesítésük 40. évfordulóját. Ezt követte Lice ünnepe, első írásos említésének 760. évfordulója tiszteletére. Mindhárom településen címert, zászlót, pecsétet avattak. Errefelé is feléled a törekvés a történelmi múlt utáni kutatásra. Viszont hagyományaik iránt már nincs olyan érdeklődés. A zsúfolásig megtelt kultúrházban megtartott ünnepi kultúrműsor Gömörligetben a modernség jegyében zajlott: tehetséges gyermekek zongoráztak, a legújabb slágerre táncoló bakfis lányok látványos bemutatója közepette akadt egy fiúcska, aki Ady Endre Föl-földobott kő című versét mondta szépen, lassan és kimérten. Bár a közönség kilencven százalékban magyar volt, az anyanyelv következetesen már csak másodrendű szerepet játszott.

Molnár János, nasztraji református lelkész a szlovák iskolába járó magyar gyerekekkel való foglalkozással próbál javítani a helyzeten. Mint mondta, bár a szülők szlovák iskolába járatják a gyerekeket, azért még magyarul konfirmálnak. Ez néhány esetben azt is jelenti, hogy a nyelvet is meg kell tanítania nekik. A nagyszülők hatása és szigorúsága még idáig tud terjedni. De elmondja azt is, hogy néhány, még megmaradt mikolcsányi magyar ajkú evangélikus már lelki gondozás nélkül maradt. A tisztelendő úr nem nevezi az itteniek egyházhoz való hozzáállását tipikus gömörinek, ami szerinte abban nyilvánul meg, hogy míg Gömörben a templomok konganak az ürességtől, itt valami végbement, vagy ahogy fogalmazott, „a Gömört elkerülő ébredési mozgalmak egy kis hulláma ide azért elért. És még ebből építkezünk.” Itt még egyelőre a temetések, a keresztelők és az istentiszteletek magyarul folynak. Azt mondja, addig jó, míg nem áll elő valaki azzal, hogy most már változást akar. A mérleg másik oldalán pedig ott az önkormányzat. A hivatalos formaságokat még ilyenkor, maguk közt is mereven betartják: a magyar nyelv már másodrangú lett nemcsak az ünnepi kultúrműsorban és a köszöntő beszédekben, hanem egy magas rangú MKP-s politikus-vendégnél is. Pedig talán az ő személyes hatása és pár biztató szó vissza tudná adni a küzdéshez az erőt azoknak, akik a politikus ottani gyökereire egyébként is büszkék.

Az elkövetkező évek nagy kihívás elé állítják ezeket a községeket. A jövőben a nemzeti hagyományok megtartása nehezebb lesz. De megfogalmazódik a kérdés, hogy akarják-e ezt ők maguk? Az európai csatlakozás küszöbén inkább kozmopolita gondolkodás felé sodródnak errefelé is. Ami ebben az esetben azt jelenti majd, hogy mindent, ami modern és új, átvesznek a haladás érdekében, a hagyományokat pedig lassan elfelejtik. A tisztelendő úr számára „az a legfontosabb kérdés, hogy reformátusként össze tudunk-e tartani és ki-ki a maga nyelvén ápolni kultúráját és hagyományait.” Egyelőre azonban kevesen merészkedtek kiváltani a magyarigazolványt is. Úgy gondolják, az csak hátrányos megkülönböztetést szülne. Ahogy azt a kántor úr megfogalmazta: „a mi népünk még fél magyarságától.”

Szerencsére a fejlesztés erősebb szele elérte az utóbbi négy évben a Murány-völgyi településeket is, mintegy 150 százalékkal több anyagi forrás jutott ide, mint azelőtt. A falunapra meghívott Miklós László környezetvédelmi miniszter köszöntő beszédében biztosította az itt élőket, hogy gömöriként mindig figyelt erre a régióra, és a jövőben sem lesz ez másként. A miniszter azonban sajnálattal állapította meg azt is, hogy az idei évben sokkal kevesebb jó projektum érkezett be a környezetvédelmi alaphoz, mint az elmúlt években.