Helyi termékeket népszerűsítő központ jöhet létre Párkányban

Viza Centrum
Párkány |

Jóváhagyta legutóbbi ülésén a párkányi önkormányzat az IG Heritage TAPE néven futó projektet, amelynek célja a helyi termékekre épülő, foglalkozatást segítő térségi akcióterv megvalósítása.

A projektet az Ister-Granum EGTC és partnerei (cégek, civil szervezetek és önkormányzatok) dolgozták ki. „Mivel a projekt az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében bekerült a pályázat második fordulójába, testületi jóváhagyásra volt szükség. A párkányi terv megvalósításához ugyanis önkormányzati támogatásra is szükség van. Ez a tervezett beruházás összértékének 5 százaléka” – tájékozatta lapunkat Dudás Ágnes, a párkányi városi hivatal sajtóreferense.

A projekt teljes költségvetése 2 758 541 euró. A Párkány által benyújtott projekt költségvetése 878 050 euró, aminek megvalósítását a testület döntése értelmében a város 43 902 euróval támogatná. Ebből a keretösszegből helyi termékeket bemutató központ és helyi piac épülne. „Ha a projekt a második fordulóban is sikeres lesz, akkor a Fő utca 36 sz. alatti városi ingatlan rekonstrukciója is elkezdődhet. Itt kapna ugyanis helyet a piac és a helyi termékeket bemutató központ is” – magyarázta Dudás Ágnes. A helyi termékeket kínáló és bemutató turisztikai központ létrehozásáról már több alkalommal szó volt. A korábbi tervekben a központ Viza Centrumként szerepelt.

„Az IG Heritage TAPE projekt összefügg az Ister Granum EGTC 2012-ben elindított sikeres projektjével, melynek célja a határon átnyúló helyi termék hálózatának kiépítése, az eurorégió gazdasági fejlődése és a helyi identitás erősítése. Fontos céljai között szerepel a helyi termékek újbóli felfedezése és forgalmazása révén új munkahelyek létrehozása is” – tette hozzá a párkányi hivatal sajtóreferense.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?