Jövőre már fogadja a vendégeket a párkányi Viza centrum

Jövőre már fogadja a vendégeket a párkányi Viza centrum
Párkány |

A Fő utcán található, teljesen felújított épületben turisztikai tájékoztató központ és termékbemutató részleg is helyet kap.

Már az új tetőszerkezetet szerelik a város Fő utcáján található, teljesen átépített épületen, az egykori Lagúna mulatón. Itt lesz ugyanis Párkány és a régió új turisztikai tájékoztató központja, termékbemutató részleggel, udvarral, piaci standokkal, átjáróval. A Viza centrum – elnevezésű létesítmény uniós pályázati pénzből épül meg.

„A beruházás egy határon átnyúló, nemzetközi projekt része. A központra 860 ezer eurós támogatást nyertünk, öt százalékos önrésszel. Egy színvonalas, korszerű központot és közösségi teret képzeltünk el, ahol nem csak a városba érkező fürdővendégek és turisták jutnak információkhoz, de tájjellegű, Párkányra és vonzáskörzetére jellemző élelmiszerek, borok, sajtok, egyéb termékek is kóstolhatóak és kaphatóak lesznek. Az udvar nyitott átjáróval köti majd össze a Fő utcát a Vadas fürdővel és központi buszmegálló környékével. Hátul, a kerítésen túl pedig piaci standok lesznek, ahol szintén helyi és régiós termékeket kínálnak a vásárlóknak” – taglalta az elképzeléseket Eugen Szabó polgármester. A kivitelező cég teljes egészében átépíti az épületet, jelenleg már az acél födémszerkezetet szerelik.

Mesterségek pavilonja

Távlati terv, hogy az új központ udvarán egy pavilon is épül majd, ahol népi mesterségeket, régi eljárásokat mutatnának be élőben, de mivel a projektet időközben át kellett alakítani, mindezt egyelőre a szabad ég alatt lehet majd megtekinteni. Párkány magyarországi partnere, az esztergomi Kiskosár Egyesület szintén régóta foglalkozik tájjellegű élelmiszerekkel és termékekkel, Eugen Szabó polgármester szorgalmazza, hogy az új Viza centrum idővel ennek is helyet adjon. A Párkány környéki borászokkal mindenképp számolnak, az épület utcafronti részében lesz az állandó termékbemutató részleg, vitrinekkel, hűtőkkel, állványokkal, tárolókkal és egyéb, szükséges berendezésekkel.

„Fontosnak tartjuk, hogy a betérő vendég kulturált, igényes környezetben, egy helyen találjon meg mindent, ami borban, sajtokban, egyéb csemegékben is jellemző a régióra és később, egy további nyaralás, üdülés alkalmával újra betérjen ide. Mindez egyúttal remek lehetőség arra is, hogy a csak ránk jellemző minőségi termékeket kóstolhassák és vásárolhassák meg az érdeklődők

– mondta Eugen Szabó.

A Viza centrum építését őszre szeretnék befejezni, ezt követi a berendezés, az átadás, üzembe helyezés, majd a tervek szerint a 2022-es nyári idényre nyitják meg a látogatók előtt. Az épületbe költözik a jelenleg a korzón található turisztikai-információs iroda is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?