Hátrányos helyzetben vannak a fiatalok

Dunaszerdahely |

<p>A Dunaszerdahelyi járásban a munkanélküliség nagymértékben érinti a 26 éven aluliakat. A munkáltatók az állások betöltéséhez általában feltételként szabják az egy-két éves szakmai gyakorlatot, de a frissen végzett fiatalok ezt a feltételt nem teljesítik. A Dunaszerdahelyi Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal projektjeivel ennek a korosztálynak szeretne segíteni.</p>

A munkaügyi hivatal egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb munkanélküliség-csökkentő tevékenysége a pályakezdők szakmai gyakorlatára nyújtott anyagi támogatás. A hivatal ezzel a munkáltatókat szólítja meg, hogy adjanak lehetőséget a fiataloknak a gyakorlat megszerzésére, így növelve elhelyezkedési esélyüket. Marianna Lelkesová, a Dunaszerdahelyi Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal szóvivője elmondta, fontos tudatosítani, hogy ezzel nem munkahelyet kínálnak a jelentkezőknek. „A pályakezdők szempontjából ez jó lehetőség, hogy növeljék munkábalépési esélyeiket” – mondta Marianna Lelkesová. A gyakorlatra azok a 26 év alatti fiatalok mehetnek, akiknek az iskola elvégzése vagy befejezése után még nem volt állandó munkahelyük. A gyakornokok a létminimum összegének 65 százalékát kaphatják, összesen 128,75 eurót.

Marianna Lelkesová közölte, a hivatal másik leghatékonyabb programja a foglalkoztatottság növelésére szintén a munkáltatókat szólítja meg. „A támogatással az a munkáltató élhet, aki a munkahelyre olyan regisztrált munkakeresőt vesz fel, aki vagy nem töltötte be 25. életévét és minimum három hónapja szerepel a munkanélküliek jegyzékében, vagy 29 éven aluli és legalább hat hónapja munkanélküli. Ez azokra a fiatalokra is vonatkozik, akiknek a tanulmányaik befejezése óta nem volt rendszeres, hat hónapnál hosszabb ideig tartó fizetett munkaviszonyuk” – mondta Marianna Lelkesová.

A Dunaszerdahelyi járásban az egyhavi támogatás egy munkahelyre legalább 419 euró. A programba bekapcsolódó munkáltatónak kérvényt kell benyújtani a támogatásra. Az anyagi hozzájárulást a munkaügyi hivatallal kötött szerződés alapján hat hónapig kapja. A munkáltatónak kötelessége megtartani a munkahelyet bizonyos ideig. „Mivel a támogatást hat hónapig kapják, a munkahelyet minimum három hónapig kell megtartaniuk. Ez azt jelenti, összesen legalább kilenc hónapig nem szüntethetik meg a munkahelyet” – fejtette ki Marianna Lelkesová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?