<p>Közel 150 gyermeket táboroztat a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a magyarországi Határtalanul program keretén belül a Budapest melletti Nagykovácsiban. </p>
Határtalanul táboroznak a magyar gyerekek
Az augusztus 10. és 22. között két turnusban érkező felvidéki gyerekek együtt táboroznak vajdasági, erdélyi és magyarországi fiatalokkal. A tábor elsődleges célja, hogy jelképes részvételi díj mellett egy közös nyári élményt kaphassanak a határ különböző oldalairól érkező magyar fiatalok, erősítve őket identitásukban és összmagyar összetartozásukban. A cserkészies keretek között megvalósuló tábor programját a Határtalanul táborok munkatársai adják, míg a cserkészek vezetik a táborozók csoportjait. A tábor szervezői olyan programokkal készülnek mint a városismereti nyomozójáték Budapest belvárosában, sétahajózás Szentendrére, állatkerti látogatás vagy épp múzeumpedagógiai foglalkozások. A résztvevők megismerhetik a cserkészet sajátosságait, és megtapasztalhatják egyedi nevelési közegét is: kipróbálhatnak népi kézműves foglalkozásokat, teljesíthetnek ügyességi kalandpályát, lesznek táncházak, és nem maradnak el az esti tábortüzek sem. A tábor ideje alatt megrendeznek egy mini cserkésznapot is, ahol különféle programok közül választhatnak a gyerekek. „Családi körülményeik miatt a legtöbb táborba érkező fiatalnak ez a tábor jelenti a nyári kirándulást, fontos tehát, hogy ez egy értékteremtő élmény legyen minden résztvevő számára, ahol nem csak új emlékekkel, de új barátságokkal is gazdagodnak. Örülünk, hogy a Határtalanul tábor által ismét sok felvidéki gyermeknek szerezhetünk pár fantasztikus napot” – közölte Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke. (szmcs-p)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.