Határon átnyúló lehetőségek

<p>Dunaszerdahely/Nagymegyer. Tájékoztató fórumot tartott a Dunaszerdahelyi Járási</p><p>Munka-, Szociális és</p><p>Családügyi Hivatal a munkáltatóknak. Szakemberek tájékoztatták</p><p>a résztvevőket a munkaerőpiac fejlődéséről.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A fórumot a határon átnyúló EURES-T Danubius projekt keretében valósították meg, kilenc munkáltató vett rajta részt, a munkaügyi hivatal dolgozói mellett pedig az Általános Egészségbiztosító és a Szociális Biztosító munkatársai is tartottak előadást. A találkozón részt vettek a program magyarországi partnere, Győr-Moson-Sopron megye munkaügyi hivatalának képviselői.

„A találkozó célja az volt, hogy a munkáltatók friss információkat kapjanak a munkanélküliségről a határ mindkét oldaláról, valamint tájékoztattuk őket az aktív munkaerő-piaci eszközök kihasználásának lehetőségéről” – közölte Zdenka Masodiová, a Dunaszerdahelyi járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatónője. Az előadások nagy részében a szociális és egészségügyi biztosításokról volt szó határon átnyúló viszonylatban, a kötetlen vita és beszélgetés során pedig a munkáltatók megoszthatták egymással tapasztalataikat, ismereteiket a foglalkoztatásról.

„Az ilyen találkozók nagyon hasznosak azoknak a munkáltatóknak és dolgozóknak, akik a határ mentén tevékenykednek. A tájékoztatók segítségével sokkal tudatosabban viszonyulnak a foglalkoztatáshoz, és a tapasztalatcsere során bővíthetik ismereteiket a gyakorlati lépésekből is” – mondta Zdenka Masodiová.

Nagyszombat megyében még mindig a Dunaszerdahelyi járásban a legmagasabb a munkanélküliek száma. Augusztus végén összesen 7672 munkakeresőt (10,84 százalék) regisztrált a munkaügyi hivatal, 0,14 százalékkal kevesebbet, mint júliusban. A munkanélküliség még mindig a nők körében magasabb, a járásban összesen 4251 nő keresett munkát az elmúlt hónapban. (szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?