<p>A főváros a közlekedésügyi tárcával és a Szlovák Vasutakkal tárgyalna a közös együttműködésről.</p>
Hat év alatt sem készült el a pozsonyi Főállomás
Tavaly év végén lejárt a Transprojekt fővárossal kötött vételi szerződése, amelynek értelmében a befektető felújította volna a Főállomást és a közlekedési csomópont környékét. Hat év alatt nem valósult meg a projekt, a város és a vállalat egymást hibáztatják.
A főváros honlapján olvasható közlemény szerint a szerződéssel nemcsak a pozsonyi lakosokat, hanem a fővárosba látogató turistákat is megkárosították. Decemberben tájékoztatták a Transprojektet, hogy ha év végéig nem adja át a városnak a kolaudált épületeket és a fejlesztéseket, akkor érvényét veszti a szerződés. Ivo Nesrovnal főpolgármester szerint szomorú, hogy 2010-től a korábban beharangozott nagyszabású tervekből csak azok valósultak meg, amelyeket a város elvégzett – felújították a mozgólépcsőket és a villamossíneket. A városi képviselők novemberi ülésükön nem hagyták jóvá a szerződés további meghosszabbítását. A polgármester a közlekedésügyi minisztériummal és a Szlovák Vasutakkal egyeztetne a további munkálatokról. „Jelenleg a kormány, a minisztérium és a vasutak a partnereink, mivel a projekt országos jelentőségű. Csak együtt tudjuk megoldani a helyzetet” – magyarázta Nesrovnal. A város és a befektető korábban egymásra mutogatott, a Transprojekt szerint a város hátráltatta a fejlesztést, a magisztrátus azonban a befektetőt okolja a késedelemért.
Kérdés, mikor valósulhatnak meg a korábbi nagyszabású tervek, ahogy az is, elkészül-e a projekt, amelyben új utakkal, hotellel, plázával, irodaközponttal és az állomás épületének teljes átépítésével is számoltak. Egyelőre azonban be kell érni az apróbb javításokkal, amelyeket az állomás előtti területen korábban a város elvégzett. A Szlovák Vasutak kisebb változtatásokat ígérnek az épületen, korszerűsítik és átépítik az egyes épületegységeket. Lecserélik a peronokhoz vezető felvonókat, kicserélik a villanyvezetékeket. Martina Pavlíková, a Szlovák Vasutak szóvivője korábban az aktuality.sk hírportálnak elmondta, az állomás épülete nem változik, de a felújítás után megújul az épület, és kényelmesebb lesz a várakozás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.