Használhatom bizonyítékként a hangfelvételt a bíróságon?

A volt élettársammal van egy közös fiunk, akire rendszeresen fizetek gyermektartást. A volt élettársamnak van még egy fia az előző kapcsolatából, aki már főiskolás. Még szeptember elején kért tőlem kölcsön 480 eurót, hogy a fiú egyetemi költségeit fedezni tudja (a vér szerinti apától félt kérni).

A volt élettársammal van egy közös fiunk, akire rendszeresen fizetek gyermektartást. A volt élettársamnak van még egy fia az előző kapcsolatából, aki már főiskolás. Még szeptember elején kért tőlem kölcsön 480 eurót, hogy a fiú egyetemi költségeit fedezni tudja (a vér szerinti apától félt kérni). Bár nem az én fiam, kölcsönöztem neki ezt az összeget, és kértem, hogy írjunk róla szerződést, de mivel sürgős volt a dolog, azt mondta, hogy később elintézzük. Mikor később elmentem hozzá, hogy figyelmeztessem őt erre, felháborodva kidobott a házból. Bár papírom nincs arról, hogy a kölcsönkért pénzt átvette, de hangfelvételt készítettem róla. Lehet ezt bizonyítékként használni? Az esetet bejelentettem a rendőrségen, megígérték, hogy kapcsolatba lépnek az élettársammal, aztán értesítenek, de azóta sem történt semmi. Januártól októberig munkanélküli voltam, az összes megtakarított pénzemet odaadtam a volt élettársamnak, most pedig még a gyermektartást sem tudom fizetni, mert nincs miből. Meg kell várnom az első fizetésemet, mert teljesen a nullán vagyok. Mit tudok tenni ebben a helyzetben?

Olvasónk akkor rögzíthette és használhatja fel a kettejük közt lezajlott telefonbeszélgetést, ha abba a volt élettársa beleegyezését adta. Valójában két hozzájárulásra van szüksége az érintett személytől: először is, hogy a beszélgetést felvehesse, másodszor, hogy a hangfelvételt közzétehesse.

Ideális esetben olvasónk még a beszélgetés megkezdése előtt megkérdezte, rögzítheti-e és szükség esetén bizonyítékként előterjesztheti-e. Hogy legyen bizonyítéka arról is, hogy volt élettársa ebbe beleegyezett, a felvétel elején megismételhették (volna) ezt a párbeszédet. Így maga a hangfelvétel tartalmazná az érintett fél beleegyezését, ha már a körülményekből eredően nem volt lehetőség arra, hogy írásban tegye meg (tekintve, hogy idő híján nem készült írásos szerződés a kölcsönről sem). Feltételezhető, hogy ekkor még könnyen megkaphatta a volt élettárs beleegyezését, hiszen annak sürgősen szüksége volt a pénzre. A hangfelvétel rögzítésébe hallgatólagosan is bele lehet egyezni, pl. ha a diktafont/mobiltelefont a beszélgetőpartnerek között helyezték el, miközben a felvétel elindítása nyilvánvaló az összes résztvevő számára és egyikük sem tiltakozik ellene.

Ha olvasónk titokban, a volt élettársa tudta és beleegyezése nélkül vette fel a beszélgetést, törvénybe ütköző módon járt el. A magánszféra védelmét az alkotmány, illetve több olyan nemzetközi szerződés is szavatolja, melyeknek Szlovákia is részese. A polgári törvénykönyv 12. paragrafusa is kimondja, hogy magánbeszélgetést csak a résztvevők beleegyezésével szabad rögzíteni. Kivéve, ha a felvétel törvényes úton és hivatalos célból (na úradné účely), illetve művészeti, tudományos, hírközlési és hasonló tevékenység részeként készült, és a felhasználás arányban van az elérni hivatott céllal, miközben az érintett személy törvényes érdekeibe sem ütközik. (folytatjuk)

A tájékoztatás nem minősül

jogi tanácsnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?