Háromezren kísérték utolsó útjára Dubovský Lászlót (fotók)

Tornalja |

<p>Csendesen, méltósággal gyászoló tömeg, mintegy háromezer ember vett részt a tragikus körülmények közt elhunyt Dubovský László temetésén. A város volt polgármesterét szerda délután a református egyház szertartása szerint helyezték végső nyugalomra a Tornalja református temetőjében.</p>


A ravatalozó előtt már órákkal a szertartás előtt gyűltek a gyászolók, megszámlálhatatlan sok virággal, koszorúval emlékezve a volt polgármesterre, aki március 31-én, a trencséni rabkórházban önkezével vetett véget életének.

Dubovskýtól a városi hivatal és az önkormányzat nevében Szögedi Anna polgármester vett végső búcsút. Koporsója fölött elhangzott a volt polgármester egyik kedvenc, korábban általa is előadott költeménye, József Attila: Karóval jöttél című verse is. A gyászolók közt szlovákok, magyarok, romák, helyiek, környékbeliek, magyarországiak egyaránt voltak.
A volt polgármester halálának körülményeit a Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálja, az eddigi értesülések szerint nagy valószínűséggel öngyilkosságot követett el. Dubovskýt tavaly szeptemberi letartóztatása és vizsgálati fogságba helyezése óta többször is kezelték a trencséni rabkórházban, ahol több mint százhúsz napot töltött a végzetes napig. Dubovský halála óta a városközpontban általa építtetett szökőkút környékén több száz mécsest és gyertyát gyújtottak a helyiek, akiket nagyon megrázott a tragikus esemény. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?