Három újabb pályázat

Tavaly nem támogatta a kormányhivatal a Bodrogközi Kulturális Fesztivál megrendezését.KirályhelmecA bodrogközi település vezetése idén három, jelentős összegű beruházás megvalósítását tervezi, de további projektekhez is állami hozzájárulást kér.Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal területfej

Tavaly nem támogatta a kormányhivatal a Bodrogközi Kulturális Fesztivál megrendezését.

Királyhelmec

A bodrogközi település vezetése idén három, jelentős összegű beruházás megvalósítását tervezi, de további projektekhez is állami hozzájárulást kér.

Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal területfejlesztési osztályának szakelőadója lapunknak elmondta, 2016-ban a kultúrház épületét és a Kossuth utcai óvodát szeretnék felújítani, valamint egy korábbi elképzelést – a szelektív hulladék tárolására szolgáló gyűjtőudvar felépítését – is megvalósítanák. Az előbbiek kb. 600–600 ezer euróba kerülnének, az utóbbihoz több mint 700 ezer euróra volna szükség. Ezeket a fejlesztéseket önerőből, képtelenség finanszírozni, ezért európai uniós vagy állami hozzájárulásokra van szükség. Több mint 240 ezer euróból modernizálják a közvilágítás egy részét is, ennek a beruházásnak a költségeit már rendezték. A csatornarendszer kiépítésére is sor kerülhet idén, a beruházó a területileg illetékes vízügyi szervezet lesz.

Mórocz Péter tájékoztatása szerint a kisebbségi kultúra támogatására létrehozott pénzalapból a tavaszi színházi fesztivál megrendezéséhez 14 ezer eurót, a városi újság kiadásához pedig 6000 eurót kértek. (Tavaly erre a célra, ugyanebből a forrásból 3800, illetve 2500 eurót kaptak.) A hagyományos, rengeteg látogatót vonzó Bodrogközi Kulturális Fesztivál lebonyolítását 2015-ben a kormányhivatal nem támogatta, ezért ebben az évben egy másik kulturális seregszemle, az ősszel megtartandó Csonkavári Napokhoz kérnek 10 ezer eurót. A pályázatokról valószínűleg az év első felében születhet döntés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?