Három első osztály nyílhat Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Ötvenkét leendő elsőst írattak be ezen a héten a Czuczor Gergely Alapiskolába. Tavaly negyvennyolc gyerek számára választották a szülők a járási székhely egyetlen magyar alapiskoláját.</p>

„Az ötvenkét beíratott gyerek közül ötnek kértek halasztást a szülők, de két párhuzamos osztályt biztosan nyithatunk szeptemberben. Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy a tanévkezdésig még akadnak jelentkezők, vagyis felmerült annak a lehetősége, hogy akár három osztályt is nyithatnánk az első évfolyamban. Erről azonban még korai lenne döntenünk” – mondta Novák Monika iskolaigazgató. Kamocsáról, ahol évekkel ezelőtt megszűnt a kisiskola, két gyereket írattak be. Andódról, ahol a lakosok többsége magyar, de a szülők szlovák óvodai csoportba íratják a gyereküket, a nyolc iskolaköteles gyerek közül egyet hoztak magyar alapiskolába.

Az érsekújvári Cirill-Metód utcai óvodából kilenc, a Blaho Pál utcai óvodából tizennyolc ősztől iskolaköteles tanuló érkezett. A beiratkozók között idén is akadtak, akik az érsekújvári szlovák óvodákból érkeztek, a Vágóhíd és a Széchenyi utcai óvodából három-három gyereket írattak be, a Soltész utcaiból egyet. Akadt olyan család, ahol az anya és az apa is szlovák iskolába járt, mégis a Czuczor Gergely Alapiskolát választották.

A beíratott gyerekek között vannak, akik ideiglenesen külföldön élnek a családdal, de később az érsekújvári magyar alapiskolában folytatják tanulmányaikat. Érdekesség, hogy viszonylag sok a költözni készülő család. A szülők egy része nem a jelenlegi lakhelyén levő, hanem a munkahelyéhez közeli városi iskolát választotta. A beíratott gyerekek között vannak, akiknek átmeneti lakhelyük Érsekújvárban van, de Párkányból, Szímőről, Fűrről, Kürtről, Zsitvabesenyőről, Bajcsról, Gútáról, Udvardról, Nagykérről vagy Nemesócsáról fognak bejárni.

Novák Monika igazgató tíz éve áll az iskola élén, és a napokban ismét újraválasztották. Az iskola vezetése, a pedagógusok és a szülők közössége a beiratkozási program keretében több sikeres rendezvényt szervezett. Ezeknek az akcióknak a bevételéből támogatják a versenyeken eredményesen szereplő tanulókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?