Harmincmillióba kerülne

Rimaszombat. Nem jutott idén pénz az igazságügyi minisztérium költségvetéséből arra, hogy végre egy fedél alá, az egykori törvényszéki palotába költöztesse a rimaszombati járásbíróságot.

Rimaszombat. Nem jutott idén pénz az igazságügyi minisztérium költségvetéséből arra, hogy végre egy fedél alá, az egykori törvényszéki palotába költöztesse a rimaszombati járásbíróságot. A bíróság pillanatnyilag három épületben dolgozik, ami alaposan megnehezíti mind a bírósági dolgozók munkáját, mind pedig az ügyfelek számára az ügyintézés lebonyolítását. Tizenhárom bírónak mindössze nyolc tárgyaló áll rendelkezésére, több ügy tárgyalása esetében sokszor a három bírósági épület között kell rohangálniuk a bíróknak és az ügyfeleknek. Emiatt elég gyakran előfordul, hogy a tanúként vagy más érintettként beidézett személyek nem a megfelelő épületben keresik a tárgyalás helyszínét, késnek, zavarják a tárgyalás menetét. Megoldást az jelenthetne, ha az egykori, a Tompa téren álló törvényszéki palotába költözhetne a járásbíróság. Ezt a több mint százéves épületet eredetileg is erre a célra építették, az előző rendszerben azonban egészségügyi központtá alakíttatták át. Ma leromlott állapotban van, teljes felújításra lesz szükség, ami becslések szerint harminc millió koronába kerülne. Az igazságügyi tárcának idén nincs erre pénze, tavaly is mindössze 3 milliót tudtak elkülöníteni a tervek elkészíttetésére.

Az egykori rimaszombati törvényszéki palota műemlék épület, a gömöri klasszicista építészet egyik 19. század végi remekeként tartják számon. Jelenleg üresen áll, műszaki, tetőburkolata és szerkezete teljes cserére szorul, díszes homlokzatáról darabokban hullik a vakolat, a belső helyiségek műszaki állapota is meglehetősen rossz. A homlokzatról leomló vakolat miatt az elmúlt év végére balesetveszélyessé nyilvánították, körbekerítették az épületet. Építkezési engedély már van, a tervek is elkészültek, ám valószínű, hogy a választások évében már nem kezdik el a munkálatokat.

Az igazságügyi tárcának egyébként Rimaszombatban van egy másik ingatlanja is. Az egykori dohánygyár épületei közül néhány jelenleg börtönként működik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?