ÚJ SZÓ-BESZÁMOLÓKarva. Megalapításának hatvanadik évfordulóját ünnepli jövőre a Karvai Szakközépiskola. Harminc éve ballagtak el az iskolából az első érettségizők.„Jelentős fordulópontot jelentett ez az iskola életében.
Harminc év után találkoztak a karvai öregdiákok
ÚJ SZÓ-BESZÁMOLÓ
Karva. Megalapításának hatvanadik évfordulóját ünnepli jövőre a Karvai Szakközépiskola. Harminc éve ballagtak el az iskolából az első érettségizők.
„Jelentős fordulópontot jelentett ez az iskola életében. A Karván tanuló diákok lehetőséget kaptak, hogy helyben szerezzék meg az érettségit. Korábban azok, akik mezőgazdasági szakirányon tanultak, csak Gadócon tehettek érettségi vizsgát” – mondta Bán Szabó Ilona, akinek szervezésében a hétvégén Karván találkoztak az iskola öregdiákjai. Az érettségi találkozó résztvevői nosztalgiával emlegették a diákéveket. „Az iskolához tartozott egy nagybirtok is, ahol nekünk a norma 75 százalékát kellett teljesítenünk. Fél tízre három Avia teherautót pakoltunk meg friss zöldséggel. A Karván termesztett paprikát, paradicsomot és káposztaféléket nemcsak Szlovákia településeire, hanem Csehországba is szállították. Az almaexport is jól működött: Németországba is vitték a karvai almát, almaszappant is gyártottak belőle – nyilatkozott Bán Szabó Ilona.
A dolgozók középiskoláját harminckét évvel ezelőtt huszonketten kezdték. Harmaduk túl a harmincon vállalkozott arra, hogy ismét beül az iskolapadba. Az érettségit végül huszenegyen szerezték meg.
„A találkozón Szlovákia minden magyarlakta régióját képviselte egy-egy tanuló. Sajnos a szakmában ma már csak négyen dolgozunk. Abban azonban mindannyian egyetértettünk, hogy Szlovákia gazdasága fellendülésének alapja a mezőgazdasági termelés fejlesztése” – jegyezte meg a szervező. (guzsu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.