Harcolnak a parkolóhelyekért a taxisofőrök

Léva |

<p>A legutóbbi testületi ülésen a képviselők úgy határoztak, nem adnak bérbe újabb parkolóhelyeket a taxisofőröknek. A vállalkozók arra panaszkodtak, hogy Léva központjában nincs elég parkolóhely, és a városi rendőrök megbüntetik őket, ha tilosban állnak.</p>

A taxisok szoláltatásait sokan igénylik a városban, mivel a vasútállomástól és a buszmegállótól messze vannak az orosi rendelők és a hivatalok. „Négy-öt évvel ezelőtt a város versenypályázatot hirdetett, néhány akkori vállalkozóval közösen bérbe parkolóhelyeket vettünk bérbe. A többi taxivállalat vezetője akkor megmosolygott bennünket, amiért feleslegesen költekezünk. Most azonban már gondjaik vannak a parkolással a centrumban” – mondta Jozef Nichta, az egyik 1994-ben alakult lévai taxis cég tulajdonosa. Nichtától megtudtuk továbbá, hogy egy-egy parkolóhelyet utalt ki a város minden vállalkozónak. Elégedettek a jelzőtáblával ellátott hellyel, az utasok már megszokták, megtalálják őket. Az elmúlt években azonban újabb személyszállító cégeket alapítottak Léván. A parkolásért a város központjában már mindenütt fizetni kell, ezért néhány taxisofőr kérelemmel fordult a város vezetéséhez, bérelhető helyeket igényelnek. Az új parkolási tervbe újabb állomásokat jelöltek be a taxisoknak, de sem a városi tanács, sem a képviselő-testület tagjai nem értettek egyet azzal, hogy további helyeket adjon bérbe a város a szolgáltatóknak. Az ülésen elhangzott egy módosító javaslat, hogy legalább a Malom és a Štefánik utcában legyenek bérelt parkolóhelyek. Előbb azonban arról a képviselői javaslatról szavaztak, melyben elutasítják a személyszállítók kérelmét. Ezt a javaslatot a képviselők elfogadták, így a módosító javaslatról már nem szavaztak.

A lévaiaktól megtudtuk, egy városi fuvarért 2–2,50 eurót fizetnek, amit elfogadhatónak tartanak. A taxisofőrök ugyanakkor elmondták, a hónap elején, az első két hétben rendszerint többen veszik igénybe a szolgáltatásiakat, mint a hónap másik felében, fizetés előtt. Némely cég hűségkártyát oszt az utasainak, a kártyával minden nyolcadik fuvar ingyenes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?