Halogatják a döntést a komáromi elkerülőútról

Komárom |

<p>Mintegy kétórás vita után ismét elnapolta a szavazást a területfejlesztési tervről az önkormányzat.</p>

Nem született döntés az új Duna-hídhoz kötődő, Komárom elkerülőút tervezett nyomvonaláról a városi önkormányzat csütörtöki ülésén. Bár a programmódosításnak köszönhetően a 16. pont helyett 4. pontként tárgyaltak róla a képviselők (a 16. pontig el sem jutottak volna), vagyis úgy tűnt, nem halasztják tovább a döntést, mintegy kétórás vitát követően Kovács Dávid képviselő a szavazás elhalasztását kérte, és ehhez meg is kapta a jelenlévők többségének támogatását. Kovács Dávid már a júliusi ülésen is elnapoltatta a döntést.

Várják az eredményt

A halasztást ezúttal azzal indokolta, hogy a városvezetés értesülése szerint szeptember végéig kellene elkészülnie a megvalósíthatósági hatástanulmánynak – aminek véleményezésére a szakminisztériumoknak további egy hónapjuk van –, és ennek ismerete nélkül nem tudnak döntést hozni. Azzal is érvelt, hogy a szlovák parlament még nem oldotta fel az adósságféket (ha ez megtörténik, Szlovákia további hiteleket vehetne fel, amit útépítésre szán). Ez ugyanis a feltétele annak is, hogy a tervezett, Nagytapolcsányt Nyitrával összekötő R8-as gyorsforgalmi út majdan egészen Komáromig húzódhasson, és itt csatlakozzon a Komáromot elkerülő útra.

2005 óta tudják

Az elkerülőút nyomvonalának kérdése a város új területfejlesztési tervének részeként merült fel. Az előző, jelenleg is érvényes területfejlesztési tervet 2005-ben fogadták el, azóta nagyon sokszor módosították, ezért 2015-ben úgy döntött a városvezetés, a jobb áttekinthetőség kedvéért új terv kidolgozásába fog. Andruskó Imre rámutatott: már a 2005-ös terv is a Holt-Vág felett vezető nyomvonallal számolt, amit azóta senki nem támadott meg, senki nem kérte a megváltoztatását, sem a korábbi, sem a jelenlegi képviselők – úgyhogy ne mutogassanak az elődeikre, akik annak idején elfogadták a tervet –, sem a lakosok részéről. Most, az utolsó, vagy talán az utolsó utáni pillanatban ocsúdik mindenki, születnek a petíciók, a képviselők pedig nem merik felvállalni a döntést, azt, hogy vagy rábólintanak erre a variánsra, vagy új útvonal keresésével bízzák meg a fejlesztési terv kidolgozóját. Ez azonban jó esetben 5, de akár 10 évre is elodázhatja a kerülőút építésétnek megkezdését, hiszen elölről kell kezdeni minden tárgyalást, újabb hatástanulmányokat kell kidolgozni, és az új nyomvonalat bele kell dolgozni a megyei fejlesztési tervbe is. Stubendek László polgármesternek néhányan azt rótták fel, hogy Nyitra megyei képviselőként nem kezdeményezte a megyei terv módosítását, hiszen abban is a Holt-Vág feletti nyomvonal szerepel. Több képviselő határozottan elutasította, hogy a Holt-Vág felett vezessen a kerülőút, tönkre téve ezzel ezt az üdülőövezetet, Feszty Zsolt pedig felvetette egy ügydöntő népszavazás lehetőségét.

Később sem lesz könnyebb

Bastrnák Tibor zárszóként parlementi képviselői pozíciójából szólt képviselőtársaihoz. „Nagyon sok úthálózat-fejlesztési tervezet fekszik a szakminisztériumban, és most lenne rá történelmi esély, hogy az R8-as meghosszabbítása a prioritások közé kerüljön – mondta. – De ha a tárca illetékesei azt látják, hogy helyi szinten alapvető kérdésben nem tudunk megegyezni, akkor nem foglalkoznak vele tovább, azokon a terveken fognak dolgozni, amelyek nem ütköznek a helyiek ellenállásába. A kerülőút nélkül ugyanis nincs értelme az R8-asról beszélni.” Úgy véli, felesleges időhúzás folyik az önkormányzatban, mert egy hónap múlva sem lesz egyszerűbb döntést hozni.

Az elkerülőútra viszont mielőbb szüksége lesz a városnak, mivel az új Duna-híd elkészülte után várhatóan megnövekszik a forgalom Komáromban; a városon naponta már így is több mint 20 ezer jármű halad át. A napokban egyébként megkezdődött a híd építése, az átadás tervezett időpontja 2019 decembere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?