Halastóban landolt egy autó Zsigárdon

BARTALOS ÉVAZsigárd. Szombat este egy zsigárdi halastóhoz riasztották a vágsellyei tűzoltókat. Egy autó ismeretlen okokból belehajtott a lakott területen levő tóba.

BARTALOS ÉVA

Zsigárd. Szombat este egy zsigárdi halastóhoz riasztották a vágsellyei tűzoltókat. Egy autó ismeretlen okokból belehajtott a lakott területen levő tóba. Értesüléseink szerint senki sem sérült meg.

Ľubomír Tuška, a vágsellyei tűzoltóállomás vezetője lapunknak elmondta, a tűzoltók hét óra körül értek a helyszínre. A vágsellyei egység mellett Nyitráról és Pozsony környékéről is érkeztek tűzoltók Zsigárdra. Búvárok segítettek kihúzni az autót a vízből. „Egy BMW típusú személyautó volt a víz alatt. Meg kellett várnunk a búvárokat, mivel az autó körülbelül négy méter mélyen volt” – nyilatkozta Ľubomír Tuška. A helyiek elmondták, egy ember kiúszott az autóból, azt állította, hogy nincs más személy a járműben. Erről a búvárok is megbizonyosodtak, majd kihúzták a járművet a partra. Tuškától megtudtuk, az autóból kiszivárgott folyadékot vasárnap eltávolították a vízből. Takács Zoltán, a halastavat gondozó Natur Aqua Polgári Társulás elnöke elmondta, folyamatosan leszedik a folyadékot a tó felszínéről. „Növényeket is tettünk a tóba, hogy megszűrjék a vizet. Bízunk benne, hogy a halaknak nem lesz nagyobb bajuk” – mondta Takács Zoltán. Az esetet a rendőrség vizsgálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?