„Ha félnék, soha az életben nem vállaltam volna”

Pozsony/Bazin. A bíróság egész területét hermetikusan lezárták, mindent és mindenkit 24 órás védelemben részesítenek. Aki be akar jutni, azt többször is ellenőrzik. A biztonsági kamerák, szenzorok és golyóálló mellényes kommandósok mindent gondosan figyelnek.

Kommandósok akcióbanPavol Funtál felvételeSokak szerint az ország legbiztonságosabb területe. Ján Packa, a közszereplőket és politikusokat védő hivatal elnöke kijelentette: a Speciális Bíróság bazini székhelye az ország négy legjobban védett épületének egyike.

Amint arról helyszíni tudósításunkban már beszámoltunk, a Speciális Bíróság és Ügyészség épületében hivatalosan július elsején kezdődött meg a munka. Itt foglalkoznak majd a szervezett bűnbandákkal, a legsúlyosabb korrupciós, gazdasági és erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekkel. A speciális bíróság már megkapta az összes ügyiratot, s el is osztották őket a bírók között – a testületnél jelenleg 24 ügy van.

Az igényes munkát 11 speciális bíró és 9 speciális ügyész végzi. Még a csaknem 160 ezer koronás havi bér sem jelent elég motivációt az új jelölteknek. „Ilyen lelki terhet csak nagyon kevés ember képes kibírni, ezért is nehéz új munkatársakat keresni” – vélekedik Igor Králik, a Speciális Bíróság elnöke. Jómaga – saját elmondása szerint – már megszokta az új körülményeket.

A bírók szó szerint minden lépését figyelik. Még a bíróság épületének megnyitása során tartott sajtótájékoztatón is két méterre álltak tőlük a fegyveres testőrök, pedig a teremben kizárólag, tetőtől talpig háromszor is átellenőrzött újságírók voltak.

Nem csak a bíróknak jelent megterhelést az új munka, hiszen családtagjaikra ugyanolyan szigorú biztonsági feltételek érvényesek. Nem lehet kockáztatni, hogy bármelyikük hozzátartozóját elrabolják. Már épül a bíróság épülete mögött az a 14 családi ház, melyekbe 2006 első negyedében költöznek az ügyészek és bírók családjukkal. A házak mellett játszóterek lesznek. Néhány méteres távolságban szögesdróttal ellátott kerítés választja őket a külvilágtól.

Úgy védik, mint egy bunkert

A Speciális Bíróság épületét rekordidő alatt építették fel, a szakemberek a biztonsági intézkedések tervezésénél látszólag semmiről sem feledkeztek meg. Az épület minden ablaka különlegesen szilárd üvegből készült, hogy nagyobb távolságból ne lehessen szétlőni. Kívülről legfeljebb csak magunkat láthatjuk az ablakokban, ugyanis mindegyik tükörként veri vissza a fényt, csak bentről átlátszó. Az épület minden folyosóján kamerák figyelik az embert. Az ajtókon csak speciális belépő kártyával lehet átjutni, a termekben mozgás- és üvegtörést érzékelő detektorok vannak.

Minden itt dolgozó bíró és ügyész mellé egy páncélozott gépkocsit, valamint egy személyben testőrt és sofőrt is rendeltek. Szolgálati utak vagy különleges vészhelyzet esetén ehhez néhány rendőrautó, kommandósok, a közszereplőket és politikusokat védő hivatal speciálisan kiképzett emberei is csatlakoznak. Ilyenkor egy bírót akár tíz gépkocsi is kísérhet.

Az újságíróknak is libabőrös lett a háta, amikor a közszereplőket védő hivatal bemutatót tartott a bíróság épülete előtt, hogyan védenék meg egy esetleges terrortámadás során a bírót vagy az ügyészt. Vészhelyzetben lényegtelen, hogy menekülés közben a védett személy kezét vagy lábát törik el. „Elsődleges feladatunk, hogy az életét megmentsük. Számos modell értékű helyzetet gyakorolunk be, de ezekre a valós életben soha nem kerül sor” – magyarázta Packa. Az egyik begyakorolt támadás során például a védett személyt túszul ejtették. A terroristák autót rendeltek a ház elé. „Az autót természetesen odaállítjuk, ugyanis az egyetlen lehetőség, hogy megmentsük emberünk életét, akkor kínálkozik, amikor a merénylő kilép vele az épület ajtaján” – pontosított Packa. A terrorista kilépett az ajtón, maga előtt tolva a túszt, akinek fejéhez pisztolyt szegezett. Néhány lépés után az épület tetejéhez erősített köteleken hirtelen kommandósok ereszkedtek le. Egyikük teljes erejéből belerúgott a túsz mellkasába, s ezzel hátralökték a terroristát is, akinek a fegyver kiesett a kezéből. Míg bárki is feleszmélt volna, a védett személyt már szó szerint bedobták az odaállított gépkocsiba és elhajtottak vele. A jelenet néhány másodperc alatt játszódott le, az akció sikeres volt, Packa mosolygott. Már csak az a kérdés, hogy valós helyzetben, és éles töltényekkel is ilyen simán menne-e minden.

A bírókat és ügyészeket szállító gépkocsik állítólag egy tízkilós pokolgép felrobbanását is kibírják, akár 80 kilométer sebességgel képesek továbbhajtani. Ha egy utcán elhaladó páncélozott gépkocsinak merénylők eltorlaszolják az útját, a sofőr tolatva próbál elhajtani a helyszínről – ugyanolyan sebességgel és ugyanolyan rutinosan, mintha előre vezetne. Ha hátulról is eltorlaszolják az utat, döntenie kell: vagy megpróbálja áttörni az akadályt, vagy kiszállnak az autóból, körbeveszik a védett személyt és megpróbálják túlélni a helyzetet.

Olasz meló

Packa szerint csak olyan merényletnél lennének tanácstalanok, mint amilyet az olasz Giovanni Falcone bíró ellen követtek el. Falcone évekig sikeresen lépett fel az olasz maffia ellen – számos bűnözőt juttatott rács mögé. Sikeres tevékenységének eredménye egyebek között az volt, hogy Olaszország legjobban védett személye lett. Páncélozott autóját pedig minden méteren több rendőrautó kísérte. A terroristák megtévesztésének érdekében egyszerre mindig több gépkocsioszlop indult, így soha nem lehetett tudni, melyikben van Falcone. Az általa 1986-ban vezetett bírósági per során 338 maffiózót összesen 2665 évi szabadságvesztésre ítéltek – sokak szerint ez a persorozat ítélte halálra. Merényletét csaknem hat évig tervezték. 1992-ben a rendőrség köreiből tudomást szereztek a bíró szolgálati útjának pontos útvonaláról. Több tonna robbanóanyagot ástak az úttest azon szakasza alá, melyen másnap Falcone kíséretével áthaladt. Mikor a pokolgépet működésbe hozták, az autópálya több száz méteres szakasza, a rajta áthaladó gépkocsikkal és Falcone egész kíséretével együtt megsemmisült. „Hasonló robbanás esetén csak arra lenne időnk, hogy az ég felé repülve imádkozzunk, mert zuhanás közben már úgyis mindegy, mit csinálunk” – jegyezte meg Packa.

„A két intézmény elsődleges feladata a polgárok védelme. Minden bíró és ügyész, aki erre vállalkozik, egyben saját és családja életének gyökeres megváltoztatását is vállalja” – jelentette ki a speciális bíróság munkájának megkezdése alkalmából tartott tegnapi sajtóértekezleten Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. „Nem félek. Ha félnék, soha az életben nem vállaltam volna el” – jelentette ki a megnyitón a speciális bíróság elnöke. Az összes alkalmazott örül, hogy megkezdhették munkájukat, kíméletlen harcot és igazságszolgáltatást ígérnek. Kérdés, hogy meddig fogják bírni. Az első próbatétel szeptember elején várható, ugyanis ekkorra tűzték ki az első tárgyalás időpontját – valószínűleg az úgynevezett savasok ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?