GYÚJTÓPONTBAN

Bakai győzelem a régiórangadón
Baka. Az új bajnoki idényben először a 11. fordulóban örülhettek győzelemnek a tavaly még IV. ligás bakaiak, akik két döntetlenjük után a vasárnapi csallóközi régiórangadón a nagymegyerieket győzték le 2:0 arányban. „Kellett már a sikerélmény a hazai nevelésű fiataloknak.

Bakai győzelem a régiórangadón

Baka. Az új bajnoki idényben először a 11. fordulóban örülhettek győzelemnek a tavaly még IV. ligás bakaiak, akik két döntetlenjük után a vasárnapi csallóközi régiórangadón a nagymegyerieket győzték le 2:0 arányban. „Kellett már a sikerélmény a hazai nevelésű fiataloknak. A somorjai Soós Tamás személyében jelenleg csupán egyetlen olyan futballistánk van, aki nem a bakai ifiből került ki. A játékosokat elsősorban a játék szeretete vonzza a pályára. A kevéske meccsprémiumot, ha olykor hozzájutnak, akár többször is megköszönik” – ecsetelte az egykor szebb napokat látott klub képviselőinek helyzetét Somogyi Iván, a helyi futballklub mindenese. „Vert helyzetben sem adjuk fel, hiszen a jövőt építjük. Szerencsére ezt a filozófiát elfogadja és pozitívan értékeli a közelmúltban parádés győzelmi sorozatokkal kényeztetett igényes közönségünk is” – fogalmazott a rutinos futballvezető. (ái)

Nótázó ipolykesziek

Ipolykeszi. Vasárnap megszerezte első, történelminek is minősíthető győzelmét a közép-szlovákiai V. liga D csoportjának ipolykeszi újonca, mely 1:0-ra verte Lovinobaňa csapatát. „Eddigi meccseinken elpártolt tőlünk a szerencse. Sosem játszottunk a legerősebb összeállításban, mivel két komoly sérültünket, eltiltás vagy munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzó futballistáinkat kellett nélkülöznünk” – sorolta a sereghajtó eddigi gyengélkedését kiváltó okokat Kosík János klubelnök. A sikert egyébként a községben zajló nótaversenyen ünnepelték meg a találkozót követően a győztesek. „Arra számítok, hogy a Mýtna elleni hazai meccsünkön tovább gyarapítjuk győzelmeink és pontjaink számát” – mondta bizakodva a folytatást illetően Kosík János. (gh)

Tiszacsernyőiek az élbolyban

Tiszacsernyő. Mindkét oldalon kihagyott büntetőkkel indult, biztos hazai győzelemmel (3:0) fejeződött be vasárnap délután a tiszacsernyőiek és a buzitaiak összecsapása. „Talán másként is alakulhatott volna a találkozó, ha a vendégek nem puskázzák el a 11-est. A mieink önbizalmát nem viselte meg, hogy úgyszintén büntetőt hibáztunk. Végeredményben biztosan győztük le jó képességű vetélytársunkat. Még annak ellenére is, hogy az utóbbi hetekben sérülések okoznak gondot edzőnknek, Szabó Gyulának” — értékelte a vasutasváros képviselőinek hatodik őszi sikerét Tóth Béla, a tiszacsernyőiek klubelnöke. Most két idegenbeli párharc következik a sorban, ezekre az első (Sečovce), illetve az utolsó helyezett (Cejkov) otthonában kerül sor. „Nem pályázunk őszi elsőségre, mindenesetre szeretnénk az élbolyban gyökeret ereszteni” – latolgatta övéi esélyeit a tisztségviselő. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?