GYÚJTÓPONTBAN

Ismét vastaps Óvárban
Óvár. Hosszabb szünet után ismét remekeltek a közép-szlovákiai V. liga D csoportjának élmezőnyében tanyázó óváriak, akik vasárnap délután a Cinobaňa csapatát győzték le 4:0 arányban.

Ismét vastaps Óvárban

Óvár. Hosszabb szünet után ismét remekeltek a közép-szlovákiai V. liga D csoportjának élmezőnyében tanyázó óváriak, akik vasárnap délután a Cinobaňa csapatát győzték le 4:0 arányban. „Tartottam ettől a mérkőzéstől, hiszen az ellenféltől bántalmazásért az elmúlt hét során 6 pontot vett el a szövetség. Várható volt, hogy éppen nálunk próbálják meg kiköszörülni a csorbát. Szerencsére már az elején előnyhöz jutottunk, ami megnyugtatta a fiúkat. Csapatunk végre úgy játszott, mint az őszi szezonkezdéskor. Örvendetes, hogy a fiatalok lassan kezdenek húzóemberekké válni. A végjátékban két ifistánknak, a Tóth testvéreknek, Martinnak és Máriónak is lehetőséget adott az edzőnk” – nyilatkozta az óvári nekibuzdulást kommentálva Sarankó József, a győztesek menedzsere és szponzora. (ferar)

Pintével a bennmaradásért

Somorja. Pinte Attilával erősített a bennmaradásért küzdő IV. ligás somorjai futballcsapat (Nyugat-Szlovákia, délkeleti csoport). Jól sikerült az egykori válogatott játékos hazai bemutatkozása: 4:0-ra lelépték a zselízieket. „Több klub is megkeresett, de somorjai vagyok, ezért a helybeliek mellett döntöttem. Segíteni akarok a kiesés elleni harcban. Már közel három hete velük készülök, ám csak szombaton érkezett meg a játékengedélyem Kuvaitból. Grajcár Antal edző irányító középpályásként küldött pályára, úgy érzem, teljesítményemen nem látszott, hogy több mint féléve játszottam utoljára tétmérkőzésen. A bajnokság végéig Somorján maradok, aztán valószínűleg Ausztriában folytatom” – mondta lapunknak a 33 éves labdarúgó. (sz. z.)

Restei gólrekord a negyedik ligában

Reste. Vasárnap gólrekorddal kedveskedett szurkolóinak a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának restei újonca, mely 5:0-ra verte a tabellaszomszéd Šaca csapatát. „Ebben az osztályban eddig csupán négy gólig jutottak el a mieink. Öt találatunk gólrekordnak számít. Helyzeteink alapján ennél többet is szerezhettünk volna” – értékelte a TJ Družstevník Rešica legutóbbi remeklését Hogya György klubtitkár. A hazaiak az első félidőben csupán egy alkalommal, kapushibából voltak eredményesek. Szünet után aztán megtáltosodtak Ján Mačaj edző védencei, aki a szünetben nagyobb higgadtságra intette játékosait. A második gól megtörte a vendégek ellenállását, szárnyaltak a hazaiak. Vastaps kísérte őket a meccs lefújása után az öltözőbe. „Ősszel 3:2-re kaptunk ki ellenfelünk pályáján, ahol a játékvezetők látványosan megkárosítottak minket. Mostani gólzáporos győzelmünk egyben elégtételt is jelent az akkori sérelemért” – fogalmazott a tisztségviselő. (ái)

Losonc, 17. forduló: Biskupice–Sušany 3:1 (0:1), g.: Kalocsai, Várady (11-esből), Dóša, ill. Benko; Lipovany–Breznička 3:4 (1:2), g.: Rubint, Jánošík, Špurek, ill. P. Pagáč, Karásek, Havran, Tisoň; Hrnčiarske Zalužany–Divín 1:0 (0:0), g.. Šatara (11-esből); Podrečany–Vidiná 1:0 (1:0), g.: Talán; Lovinobaňa–Kokava nad Rimavicou 2:0 (1:0), g.: Šuľaj, Mišík; Zlatno–Utekáč 3:2 (1:1), g.: Randis 3, ill. P. Šuniar, M. Šuniar; Halič–Málinec 0:1 (0:0), g.: Sivok.

1. Lovinobaňa 17 10 6 1 46:14 36

2. Breznička 17 11 0 0 48:26 33

3. Divín 17 10 3 4 38:22 33

4. Hr. Zalužany 17 9 3 5 35:16 30

5. Halič 17 9 1 7 34:31 28

6. Utekáč 17 8 1 8 31:37 25

7. Vidiná 17 7 2 8 29:31 23

8. Lipovany 17 7 0 10 35:39 21

9. Podrečany 17 6 3 8 31:50 21

10. Málinec 17 6 2 9 18:31 20

11. Kokava n/R. 17 5 4 6 30:42 19

12. Zlatno 17 5 3 9 37:51 18

13. Sušany 17 5 2 10 28:37 17

14. Biskupice 17 5 2 10 27:37 17

Nagykürtös, 17. forduló: Opatovská Nová Ves–Bušince 2:1, Kosihy nad Ipľom–Čebovce 1:0, Malé Zlievce–Lesenice 1:0, Stredné Plachtince–Bátorová 8:0, Ipeľské Predmostie–Dačov Lom 1:2, Dolná Strehová B–Sklabiná 2:2.

1. Sklabiná 16 9 6 1 46:16 33

2. Kosihy n/I. 16 9 3 4 33:16 30

3. Ip. Predmostie 16 8 2 6 33:26 26

4. D. Strehová B 16 7 3 6 34:27 24

5. Čebovce 15 8 0 7 37:32 24

6. Op. N. Ves 15 7 2 6 31:19 23

7. St. Plachtince 16 7 1 8 36:34 22

8. Bátorová 16 7 1 8 31:37 22

9. D. Lom 16 6 3 7 33:34 21

10. Lesenice 15 7 0 8 31:33 21

11. Bušince 16 5 2 9 20:33 17

12. Balog 15 4 3 8 23:48 15

13. M. Zlievce 16 4 2 10 13:46 14

Rimaszombat, 13. forduló: Veľký Blh–Gemerský Jablonec 2:0 (0:0), g.: Halaj, Iványi; Bátka–Gemer 4:1 (3:0), g.: Mogyoródi 3, Bán, ill. Balog; Rimavské Janovce–Kráľ 2:5 (2:3), g.: Gubala L., Oláh, ill. Brindzák 2, Vavrek 2, Švihla; Revúčka–Veľké Teriakovce 2:1 (1:0), g.: Dubovský, Hrachiar, ill. Sihelský; Tachty–Ožďany 6:0 (4:0), g.: Szepesi 3, Pál G., Agócs T, Pataki Cs.; Muráň–Hnúšťa 1:2 (0:0), g.: Vavrek, ill. Hudec 2.

1. Hnúšťa 13 9 2 2 27:12 29

2. Bátka 13 7 2 4 32:26 23

3. V. Blh 13 6 4 3 29:14 22

4. Tachty 13 7 0 6 30:13 21

5. Kráľ 13 6 1 6 29:21 19

6. R. Janovce 13 6 1 6 24:18 19

7. Revúčka 13 6 1 6 24:22 19

8. Ožďany 13 6 1 6 22:31 19

9. Gemer 13 5 1 7 20:22 16

10. Muráň 13 4 4 5 14:19 16

11. V. Teriakovce 13 4 3 6 16:28 15

12. G. Jablonec 13 1 2 10 11:52 5

Rozsnyó, 17. forduló: Gemerská Hôrka–Betliar 6:1 (1:1), g.: Tóth 2 (mindkettőt 11-esből), Kövesdi 2, Zsóri 2, ill. Faltín; Gemerská Poloma–Vlachovo 2:0 (1:0), g.: Z. Greško 2; Vyšná Slaná–Krásnohorská Dlhá Lúka 6:0 (3:0), g.: Vysoký 3, Hric 2, Liptai; Slavošovce–Lipovník 2:2 (0:0), g.: Róbert Zdechovan, Péntek, ill. Podracký, Barczi (11-esből); Kružná–Dlhá Ves 3:1 (1:1), g.: Szendi 2, Danko (11-esből), ill. Pomaj Attila; Rudná–Brzotín 3:1 (0:1), g.: Dávid, Gacek, Buzinkay, ill. Farkas; Jablonov–Dedinky 0:2 (0:0), g.: L. pamula. M. Chabada. Szabadnapos: Dobšiná.

20. forduló: Betliar–Dobšiná 1:2 (0:1), g.: Csarnoki, ill. Grančák, Vandrášik; Jablonov–Rudná 3:1 (1:0), g.: Strama, Kardos (11esből), Pálbalázs), ill. Simon; Dedinky–Kružná 6:0 (3:0), g.: Mačejovský 2, M. Chabada, Novák, Varga, Timčák (öngól); Brzotín–Vyšná Slaná 1:1 (0:0), g.: Kocsis, ill. Liptai; Dlhá Ves–Gemerská Poloma 0:3 (0:2), g.: Zd. Greško 3; Lipovník–Gemerská Hôrka 1:0 (1:0), g.: Klinko; Krásnohorská Dlhá Lúka–Vlachovo 1:3 (0:1), g.: Rigó, ill. Mlynár 2, Hronec. Szabadnapos: Slavošovce.

1. V. Slaná 19 13 2 4 43:21 41

2. Dedinky 18 13 1 4 58:19 40

3. Vlachovo 19 13 0 6 66:25 39

4. Lipovník 19 11 3 5 59:24 36

5. Dlhá Lúka 19 10 2 7 34:40 32

6. Dlhá Ves 19 8 2 9 32:33 26

7. Dobšiná 17 9 2 6 33:20 29

8. Brzotín 19 8 3 8 31:34 27

9. G. Poloma 19 7 4 8 38:34 25

10. Rudná 18 8 1 9 24:33 25

11. G. Hôrka 19 6 5 8 26:30 23

12. Jablonov 18 5 2 11 22:68 17

13. Kružná 18 4 2 12 29:49 14

14. Betliar 19 4 2 13 28:60 14

15. Slavošovce 18 3 3 12 27:61 12

Tőketerebes, 17. forduló: Zemplínske Hradište–Hraň 4:1, Úpor–Zemplínska Teplica 2:1, Leles–Sečovce B/Dargov 2:1, Bieľ–Cejkov 2:0, Kráľovský Chlmec B–Vojčice 0:2, Dvorianky–Zemplínske Jastrabie 6:1, Svätá Mária–Plechotice 3:2.

1. Úpor 17 11 3 3 30:15 36

2. Dvorianky 17 10 3 4 35:21 33

3. Cejkov 17 10 2 5 39:22 32

4. Z. Hradište 17 9 3 5 31:27 30

5. Vojčice 17 9 1 7 49:28 28

6. Leles 17 9 1 7 39:35 28

7. Plechotice 17 8 3 6 40:29 27

8. Z. Teplica 17 6 4 7 29:32 22

9. Hraň 17 5 6 6 41:41 21

10. Sečovce B 17 7 0 10 38:41 21

11. Bieľ 17 5 6 6 22:35 21

12. Kr. Chlmec B 17 5 2 10 22:36 17

13. Sv. Mária 17 5 1 11 25:49 16

14. Zempl. Jastrabie 17 1 3 13 26:55 6

Nagymihály, 19. forduló: Zalužice–Pavlovce n/U. 0:0; Palín–Krásnovce 2:0, g.: Hajduk, Dzurjo; Ruská–Senné 1:0 (0:0), g.: Vencel (11-esből); Budkovce–Tušice TNV 1:2 (0:1), g.: Pešta, ill. Bálint; Malčice–Porostov 2:2 (1:1), g.: Táncoš 2, ill. J. Gomboš, Z. Gomboš; Koromľa–Tibava 3:1 (1:1), g.: Zajac 2, Tomčo, ill. Svadeba; Dúbravka–Pozdišovce 2:1 (1:0), g.: Šogan, Červeňák, ill. Menda; Vinné–Petrovce n/L. 3:5 (1:0), g.: Szántó, Tomečko, Fogoš, ill. Revák 2, Juraško 2, Dankanin.

1. Tušice 19 16 2 1 49:6 50

2. Tibava 19 12 3 4 66:30 39

3. Dúbravka 19 12 1 6 42:28 37

4. Zalužice 19 10 5 4 34:14 35

5. Vinné 19 11 2 6 50:32 35

6. Ruská 19 9 0 10 29:34 27

7. Budkovce 19 8 2 9 37:39 26

8. Porostov 19 7 3 9 37:41 24

9. Pavlovce n/U. 19 7 3 9 34:41 24

10. Krásnovce 19 7 3 9 31:40 24

11. Petrovce n/L. 19 6 5 8 42:48 23

12. Palín 19 7 2 10 24:38 23

13. Senné 19 6 4 9 31:31 22

14. Malčice 19 6 3 10 40:57 21

15. Koromľa 19 6 3 10 31:52 21

16. Pozdišovce 19 1 1 17 17:63 4

Kassa környéke, 17. forduló: Haniska–Valaliky 7:1 (1:1), g.: Procz, Kandráč, Bačo, Trembecký (11-esből), Binda, Truhan, M. Majoroš (11-esből), ill. M. Sedlák; Mokrance–Kokšov-Bakša 6:1 (2:0), g.: Varga 4, Vidriczko, Takáč, ill. T. Hudák; Sokoľany–Svinica 3:0 (1:0), g.: Novák, Baltovič, Ferenc; Rozhanovce–Paňovce 2:3 (1:1), g.: Bernáth, Vantara, ill. Matész, Štofka, Varga; AC Jasov–Perín 1:5 (1:3), g.: Horváth K., ill. Pikla 3, Begányi, Laci; Ruskov–Seňa, a mérkőzés elmaradt, mivel a vendégek nem érkeztek meg helyszínres; Čečejovce–Ml. Sady-Byster 3:1.

1. Haniska 17 14 0 3 63:21 42

2. Ruskov 16 13 1 2 37:11 40

3. Sokoľany 17 13 0 4 49:18 39

4. Perín 17 9 0 8 33:34 27

5. Čečejovce 17 8 1 8 29:34 25

6. Rozhanovce 17 7 1 9 29:30 22

7. Seňa 16 7 1 8 23:28 2

8. Sady-Byster 17 7 1 9 33:39 29

9. Svinica 17 7 1 9 21:30 22

10. Valaliky 17 6 3 8 22:24 21

11. AC Jasov 17 7 0 10 29:40 21

12. Paňovce 17 5 1 11 21:37 16

13. Kokšov-Bakša 17 5 0 12 17:49 15

14. Mokrance 17 4 2 11 25:36 14

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?