Győrffy rektor úr az orgona alatt bújt meg

December 8-án a negyedi református templomban ünnepélyes istentiszteleten adnak hálát a felújított és újjáépített orgonáért, amelyen Szabó Imre pozsonyi orgonaművész is közreműködik.

Nagy Zsolt tiszteletes (jobbról) és Kiss Gyula Az ünnepségnek nem mindennapi, több mint fél évszázadra visszanyúló előzményei vannak. Az orgona egyebek mellett azért volt alig használható állapotban, mert a második világháború végén az akkori egyházi iskola rektora az őt meglincselni akaró falubeliek elől az orgonában bújt el.

Idős negyediek még emlékeznek arra, hogy az akkori református elemi népiskola rektora, Győrffy Alajos leventeoktatóként több tizenéves fiatalembert vitetett el katonának Németországba. A falubeliek úgy érezték, nem kellett volna megtennie, hiszen már mindenki tisztában volt azzal, rövidesen véget ér a háború, és nem a németek nyerik meg. Úgy gondolták, a rektor csak túlfűtött hazafiságból vitette el a fiatalokat. Meg akarták lincselni Győrffyt, aki a puszta életét mentve kényszerült elbújni a falubelijei elől. Mivel a faluból már nem tudott elmenekülni, a templomban, az orgona padlózata alatti üregben keresett menedéket. A történetet a jelenlegi negyedi református lelkész, Nagy Zsolt tiszteletes és az egyik gyülekezeti tag, Kiss Gyula mondta el. Persze mindketten csak hallottak alapján beszélnek róla, hiszen a történtek idején még egyikük sem élt. A tiszteletes az idősebb gyülekezeti tagoktól érdeklődött afelől, mi is történt akkor, Kiss Gyula pedig az édesanyjától hallott sok mindent, aki bejáratos volt a rektorék házába. „Édesanyám serdülő lányként a rektor feleségével volt, mert az asszony félt egyedül. Igaz, akkor a rektor a fiaival együtt már Pozsonyban bujkált, a felesége hétvégén járt hozzájuk vonattal, hogy élelmet vigyen nekik. Akkor még az anyám sem tudta, de később sokat beszéltek arról, hogy a rektor hónapokig bujkált az orgonában, mielőtt Pozsonyba menekült volna” – meséli Kiss Gyula. Első hallásra furcsának tűnik, hogy egy meglett férfi bebújjék egy orgonába, ráadásul Győrffy rektor állítólag hatalmas termetű ember volt. Igaz, maga az orgonamű, a hangszer bonyolult mechanizmusa egy aránylag tágas térségben van. Mindezt Nagy Zsolt tiszteletes bővebben is elmagyarázta: „A mi templomi orgonánk hátsó részében a karbantartás, a sípok beállítása, hangolása végett oldalról is van egy bejárat. A rektor ezen a oldalsó bejáraton ment be az orgonasípok mögötti részbe. Itt az orgonának dupla padlózata van. Van egy fapadlózat, ami rögzítve van a karzat acél tartógerendáihoz, ez alatt van még egy padlózat, ami egyben a karzat alulról is látható mennyezete. Az orgona fapadlója és a karzat alulsó padlózata között mintegy félméteres üres tér van. Ide bújt a rektor, úgy, hogy az orgona fapadlózatából kivett néhány deszkát, majd ezeket belülről visszahelyezte. Állítólag a felesége éjszaka titokban hordott neki ennivalót.”

Nehéz lenne ma valakit elítélni amiatt, amit a háború végén elkövetett. „Ma már lehetetlen megmondani, hogy a falubelieknek igazuk volt-e abban, hogy a rektort tették felelőssé a fiaik elhurcolásáért. A falu népe névtelenségbe burkolózva vádolt, viszont a rektornak a nevét kellett adnia a tetteihez, felelősséget kellett vállalnia, és azt ma már nem lehet megmondani, gerinces ember volt-e vagy sem, önként cselekedett-e vagy kényszerítették” – így a lelkész. „Csak két házzal odébb volt a nyilasiroda, a rektor nagyon szem előtt volt, nem tudhatjuk, nem a nyilasok kényszerítették-e, hogy elvitesse a leventéket” – érvel Kiss Gyula. A rektor korábban köztiszteletnek örvendő ember volt, aki például a temetéseken olyan megható búcsúztatókat mondott, hogy mindenki könnyezett. Ám a leventék elvitele felháborította a falu lakosságát. Nem csak a szülők fájdalma miatt, akik érezték, talán sohasem látják viszont a fiukat. A fiatalok elvitele anyagilag is megterhelte a falut. Hiszen amíg a férfiak a fronton voltak, ezek a fiatal legények jelentették a munkaerőt, rájuk vártak a tavaszi mezőgazdasági munkák. Valószínűleg mindezek az okok együttvéve vezették a falu népét, hogy felelősségre vonják azt az embert, aki a fiúkat elvitette.

Hogy a rektor miként rongálhatta meg a hangszert, arra Nagy Zsolt ad magyarázatot. „A játszóasztaltól, ahol a billentyűk meg a kapcsológombok vannak, a padlón keresztül vezettek a 7–8 milliméter átmérőjű ólomcsövek az orgonaműbe. A levegő ezeken a csöveken áramlott a szélládákba, amelyeken az orgonasípok álltak, és a vékony csöveken áramló levegő nyomása nyitotta vagy zárta a sípokat. A rektornak nyilván néha elő kellett bújnia, ilyenkor valószínűleg rálépett ezekre a vékony ólomcsövekre és összelapította azokat.” Az ólomcsövek ma már a parókia pajtájában várnak a sorsukra, az orgonában ugyanis elektromos vezetékekkel helyettesítették őket, a sípokat pedig nem a levegőnyomás, hanem elektromágneses kapcsolók nyitják.

„Itt szedte fel a deszkákat és bújt a padló alá Győrffy rektor” – mutatja Nagy ZsoltSzőcs Hajnalka felvételei Az orgonát 1937-ben Kutná Horában készítette Ján Tuček orgonakészítő mester. A 20 regiszeteres 1248 síppal ellátott hangszer már annyira használhatatlan volt, hogy az istentiszteleteken inkább szintetizátoron kísérték a szenténekeket. Az orgona megjavíttatásának gondolata évekkel ezelőtt született meg. „Már az elődöm, Fekésházy Gyula tiszteletes úr idejében megkezdődött a gyűjtés. Mielőtt én idekerültem, 60 ezer korona gyűlt össze, mostanra ezzel együtt valamivel több mint négyszázezer koronát sikerült összeszednünk” – tájékoztat Nagy Zsolt. A kiadásokat azonban még ez sem fedi teljesen, mert a javítás mintegy 550 ezer koronába kerül. A javítás költségeit eddig kizárólag a helyi református gyülekezet adományaiból fedezték, ezenkívül a gyülekezeti tagok munkával is hozzájárultak a javításhoz, és sokszor ebédet, vacsorát adtak az orgonajavító mestereknek. A győri Albert Miklós orgonajavító fővállalkozó és négy társa, Barla Ferenc, Kerepesi Ferenc, Könyves Ferenc és Nagy Ferenc június 15. és október 26. között csak a negyedi orgona felújításán és átépítésén dolgozott. Elmondták, nagyobb orgonát már javítottak, de olyat, amelyen a méretéhez képest ennyi javítanivaló lett volna, még nem. Már az utóhangolások folynak. A hangszer a december 8-án 11 órakor kezdődő, Erdélyi Géza püspök által szolgált ünnepi istentiszteleten szólal meg újra a nyilvánosság előtt. Az istentiszteleten orgonán közreműködik Szabó Imre pozsonyi orgonaművész is, aki a felújítás alatt is vállalta a művészi felügyeletet. Nagy Zsolt tiszteletes és az egyházközség vezetői azt tervezik, hogy hangversenyeket, előadásokat is tartanak a református templomban és ezek megszervezésében szívesen fogadják a helyi Csemadok és a társegyházak együttműködését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?