Hét év után került előzetes letartóztatásba az a férfi, aki bosszúból, brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg exfeleségét.
GYILKOSSÁG: Elraboltatta, megölte, majd savban oldotta fel volt feleségét egy férfi

Az eset még 2016-ban történt a nagytapolcsányi járásbeli Nagyrépényben (Veľké Ripňany). A férj elrendelte volt felesége elrablását a községben található raktárhelyiségbe, ahol megölte, és a holttestét egy műanyag hordóban sósavval és kénsavval feloldotta.
Az elkövetőt csak a napokban vették őrizetbe, előzetes letartóztatásban folyik ellene büntetőeljárás – tájékoztatott a közösségi hálón a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP).
A hordóra 2021 júniusában bukkantak a raktárban, és megtalálták benne az eltűnt nő fogait, melyek alapján sikerült beazonosítaniuk az áldozatot.
A férfi megfontolt szándékkal elkövetett emberölés bűntette miatt akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhető.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.