Macron: Az ukrajnai béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd”

emmanuel macron 25

Emmanuel Macron szerda este a francia országos televíziós csatornákon a nemzethez intézett beszédében elmondta, Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.

A francia elnök közölte, az ukrajnai béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd.”

Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását

 – mondta.

„Már a jövő héten összehívjuk Párizsban azoknak az országoknak a vezérkari főnökeit, amelyek vállalni kívánják az ezzel kapcsolatos felelősségüket” – jelentette ki a francia elnök, aki szerint „az orosz fenyegetés itt van, és határok nélkül érinti Európa országait.”

„Ebben a veszélyekkel teli világban őrültség lenne szemlélődőnek maradni” – fogalmazott az államfő. Emmanuel Macron szerint Oroszország „az ukrán konfliktust már globális konfliktussá változtatta”, azzal, hogy „megsértette határainkat azért, hogy ellenfeleit meggyilkolja”, „manipulálta a romániai és moldovai választásokat”, „kibertámadásokat szervezett kórházaink ellen”, és „megpróbálta manipulálni a közvéleményünket a közösségi oldalakon terjesztett hazugságokkal.”

Véleménye szerint „ez az agresszió úgy tűnik, nem ismer határokat.”

Kapcsolódó cikkünk

Európa jövőjéről nem dönthetnek Washingtonban vagy Moszkvában

Emmanuel Macron jelezte, hogy Franciaország „továbbra is elkötelezett a NATO és az Amerikai Egyesült Államokkal való partnerség mellett.” 

De többet kell tennünk, meg kell erősítenünk a függetlenségünket a védelem és a biztonság terén. Európa jövőjéről nem dönthetnek Washingtonban vagy Moszkvában 

– hangsúlyozta.

A francia elnök kijelentette, hogy „stratégiai vitát kíván nyitni” a francia nukleáris védőernyő kiterjesztéséről egész Európára, de annak bevetéséről a döntés továbbra is a francia elnök hatáskörében maradna.

„A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására válaszolva úgy döntöttem, hogy stratégiai vitát kezdeményezek arról, hogy elrettentő fegyverünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen” – mondta Macron. Ugyanakkor „bármi történjék is, a döntés mindig is a köztársasági elnök, a fegyveres erők vezetőjének kezében volt és marad” – tette hozzá.

A francia nukleáris elrettentő erő európai kiterjesztésének lehetőségével Emmanuel Macron Friedrich Merz kérésére utalt, aki szerint az Egyesült Államok visszavonulásával Európának fel kell készülnie „a legrosszabb forgatókönyvre”, egy biztonsági garancia nélküli NATO-ra.

Vámok az európai árura

Az amerikai–európai kapcsolatok aktuális kérdéseit illetően a francia elnök úgy vélte, hogy fel kell készíteni Európát „arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Államok esetleg úgy dönt, hogy vámokat vet ki az európai árukra”, ahogyan azt Kanadával és Mexikóval szemben is megteszi.

„Ez a döntés, amely érthetetlen mind az amerikai gazdaság, mind a miénk számára, következményekkel jár majd egyes iparágainkra” – vélte a francia elnök. 

Miközben európai kollégáinkkal együtt készülünk a visszavágásra, továbbra is mindent megteszünk, hogy világossá tegyük, hogy ez a döntés mindannyiunknak árt 

– mondta a francia elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?