Gregorovits Lipót nevét vette fel a jókai alapiskola

Jóka. Szombat óta Gregorovits Lipót egykori helyi római katolikus plébános nevét viseli a Jókai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Az erről szóló okiratot Szigeti László oktatási államtitkár nyújtotta át a tanintézmény igazgatónőjének, Kovács Erikának.

Jóka. Szombat óta Gregorovits Lipót egykori helyi római katolikus plébános nevét viseli a Jókai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Az erről szóló okiratot Szigeti László oktatási államtitkár nyújtotta át a tanintézmény igazgatónőjének, Kovács Erikának.

Gregorovits Lipót az első világháború kezdetétől a második világháborúig tevékenykedetett a falu katolikus plébánosaként. Egyházi teendői mellett fontosnak tartotta, hogy iskolát és óvodát alapítson. Emberszeretetét számtalanszor bizonyította, megszervezte például az árvák és a hadiözvegyek segítését, gabonahitelhez jutatta a földműveseket. Jókai munkássága idején épült fel a helyi római katolikus templom kereszthajója, létrejött a Mária Egylet. Gregorovits neve messze vidéken is ismert volt, hiszen segítette a szenci gimnázium épületének befejezését, segédkezett a komáromi Marianum fiúkollégium létrehozásában, és az ő gyűjtéséből sikerült felújítani a máriavölgyi (Marianka) kálvária stációit. A harmincas évek közepén parlamenti képviselőként az egész szlovákiai magyar közösségért cselekedett. A második világháború után Magyarországra került plébános röviddel aranymiséje után, 1957-ben halt meg. Az esztergomi bazilikában helyezték örök nyugalomra.

A szombati névfelvételi ünnepségen Szigeti beszédében elmondta, a jókai iskola névadója nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek és a pedagógusok számára is példakép. Az államtitkár az iskolának azt kívánta, hogy a jelenlegi mintegy 200 tanulónál sohase látogassa kevesebb ezt a magyar tanintézményt, és a tanulókat olyan értékek megbecsülésére nevelje, mint a hazai föld szeretete, az anyanyelvhez való ragaszkodás és a magyar nemzeti öntudat. Szigeti végül leleplezte az iskola névadójának emléket állító márványtáblát, melyet az iskola jelenlegi és volt diákjai, pedagógusai, valamint ismert közéleti személyiségek és politikusok jelenlétében Kis Róbert esperes áldott meg. Az ünnepséget színvonalas műsor zárta. A Kis Malmos néptáncegyüttes, az iskolai énekkar, az Ilka fúvószenekar tagjai egyaránt bizonyították, hogy az immár Gregorovits Lipót nevét viselő iskola falai között szívvel-lélekkel dolgozik tanár és diák egyaránt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?