Gránát robbant Nora Mojsejová rokonainak udvarában

Már negyedik alkalommal támadtak rá a kassai vállalkozóra és családjára.KassaValószínűleg kézigránátot dobtak vasárnap este Nora Mojsejová rokonainak udvarára.

Már negyedik alkalommal támadtak rá a kassai vállalkozóra és családjára.

Kassa

Valószínűleg kézigránátot dobtak vasárnap este Nora Mojsejová rokonainak udvarára. A kassai vállalkozót idén már több támadás érte, de a hétvégi robbantás volt mind közül a legsúlyosabb.

A gránátot Mojsejová nővére Fakľová utcai házának udvarára dobták, a környéken lakók arról számoltak be, hogy a robbanás hangját még jó pár utcával arrébb is hallani lehetett. „Még az ablaküveg is rázkódott. Mojsejováék házától legalább 500 méterre lakunk, de még így is nagyon hangos volt a zaj” – nyilatkozta lapunknak egy kassai lakos. Rendőrök és tűzoltók vonultak a helyszínre. Alexander Szabó, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a családi ház ajtaja tönkrement, és két szomszédos ház ablakai is kitörtek. „Szerencsére senki sem sérült meg, de több mint 11 ezer eurós kár keletkezett. Kollégáim a helyszínelés során átvizsgáltak a ház környékét, de más robbanószert nem találtak. Nyomozást indítottunk ismeretlen tettes ellen. A robbantó 10 év börtönbüntetést kaphat” – közölte lapunkkal Alexander Szabó

Nyáron ugyanerre az udvarra ismeretlen személy Molotov-koktélt, később pedig egy házi készítésű bombát dobott. Januárban felgyújtották Mojsejová frissen nyitott ruhaboltját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?