Gordiusz tesztverseny

Komárom. A szlovákiai magyar középiskolák idén első ízben kapcsolódtak be a pécsi MATEK Alapítvány által meghirdetett Gordiusz matematikai tesztversenybe. A hazai forduló megszervezését Kalácska József, a Nagy Károly Matematikai Társulat elnöke, a Selye Gimnázium tanára vállalta fel.

Komárom. A szlovákiai magyar középiskolák idén első ízben kapcsolódtak be a pécsi MATEK Alapítvány által meghirdetett Gordiusz matematikai tesztversenybe. A hazai forduló megszervezését Kalácska József, a Nagy Károly Matematikai Társulat elnöke, a Selye Gimnázium tanára vállalta fel. Elmondta, a szerdán lebonyolított versenybe több mint 12 ezer kárpát-medencei magyar középiskolás, köztük 217 szlovákiai diák kapcsolódott be. Egyelőre csak a nyugat-szlovákiai régióból, de az elkövetkező években egész Dél-Szlovákiából várnak jelentkezőket. A harminc feladat megoldására – amelyek között a logikai feladványoktól a rendkívül igényes, komoly tárgyi tudást feltételező kérdésekig többféle volt – kilencven perc állt a diákok rendelkezésére. A legeredményesebb versenyzők részt vehetnek az áprilisban Pécsett megrendezésre kerülő kárpát-medencei fordulóban. „A tesztverseny tájainkon nem számít újdonságnak, az alapiskolákban évek óta megrendezett Zrínyi Ilona matematikaverseny is ilyen – mondta Kalácska József.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?