Gondok a Kassai kerületben

Kassa. A Kassai kerületben a Kerületi Iskolaügyi Hivatal az állami pénzalapból 1859 iskola fenntartási költségeit fedezi. Mivel az új rendelkezések szerint az alapiskolák fenntartó szervei az önkormányzatok lettek, az iskolaügyi hivatalnak a korábbi 11 iskolafenntartó szerv helyett 350 új intézménnyelkell tárgyalnia.

Kassa. A Kassai kerületben a Kerületi Iskolaügyi Hivatal az állami pénzalapból 1859 iskola fenntartási költségeit fedezi. Mivel az új rendelkezések szerint az alapiskolák fenntartó szervei az önkormányzatok lettek, az iskolaügyi hivatalnak a korábbi 11 iskolafenntartó szerv helyett 350 új intézménnyelkell tárgyalnia. Amint azt Helena Jeníková, a Kassai Kerületi Iskolaügyi Hivatal elöljárója a sajtónak elmondta, meglehetősen nagy a feszültség az oktatásügy körül, hiszen azt a 4,2 milliárd koronát, amit az iskolák fenntartási költségeinek fedezésére az állami költségvetésből megkaptak, a kerület városaiban és falvaiban kevésnek tartják. A polgármesterek még 520 millió koronát kérnek, hogy a zavarmentes oktatás feltételeit lakóterületükön biztosítani tudják. A kerületi iskolaügyi hivatal a kérelmeket figyelembe vette, és próbálta is meggyőzni az oktatási és a pénzügyi tárca illetékeseit az egyeztetések során, de csak 280 millió koronát tudtak plusszban kiharcolni. Helena Janíková úgy látja, hogy az iskolahálózat ésszerűsítésének kérdését – főleg az anyagi szükség miatt – előbb vagy utóbb a kerület sok helyén kénytelenek lesznek napirendre tűzni, jóllehet azt is előre bocsátotta, hogy a polgármesterek erre a legközelebbi helyhatósági választások előtt aligha szánják rá magukat. Egyes alapiskolák megszüntetéséről, esetleg összevonásáról eddig csak Kassán esett szó, a vidéken a végsőkig ragaszkodnak az óvodák és az alapiskolák megtartásához, holott vannak olyan helyek, ahol ezt a lépést meg lehetne tenni. Noha az önkormányzatoknak az ilyen döntések meghozatalára három évük van, a kerület tíz településén már most jobbnak látják, ha az összevonásokról tárgyalni kezdenek – mondta Helena Jeníková. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?