Gond lehet minden munkaszerződéssel

Nincs olyan munkatárs a város alkalmazottai közt, aki a személyügyekkel komolyabban foglalkozik, mondta el az auditor (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

A jelenleg is érvényben lévő munkaszerződések számos pontja nem felel meg a hatályos törvényeknek, derült ki a legutóbbi munka- és személyügyi ellenőrzésből, melyről egy csaknem 200 oldalas jelentés született.

A képviselő-testület tagjai javasolták a polgármesternek, Soóky Mariánnak, hogy készítsenek egy belső ellenőrzést a városi alkalmazottak munkaszerződéseire vonatkozóan, melyről végül határozat is született. A városvezetés felkérte Tamás Karácsony Katalint, hogy végezze el a szükséges vizsgálatot, melynek eredményéről a legutóbbi testületi ülésen számolt be a képviselők előtt. A személyi és munkaügyi audit 2023. február 6. és március 3. között zajlott és azokat a belső előírásokat és rendeleteket is érintette, amelyek az alkalmazotti státuszban lévők szerződéseire vonatkoznak, illetve azokhoz kapcsolódnak. A városnak mint munkáltatónak összesen 172 alkalmazottja van és pontosan ennyi  munkaszerződést vizsgált át az ellenőr is.

„Nem működik semmi, ami meg működik, az nem jól” – summázta összefoglalója elején Tamás Karácsony Katalin.

A városnak mint munkáltatónak nemcsak a munkatörvénykönyvet kellene betartania, hanem az alkalmazottakra vonatkozó külön törvényeket is, mint például a közérdekű munkavégzésre vonatkozó törvényt, ami egy külön bérezési formát is jelent. A pedagógusokra ugyancsak külön törvény vonatkozik, ezen felül van még egy rendelet, mely az egyes szakképesítésekkel foglalkozik. Több törvény együttes alkalmazása alapján kellene elszámolni a különböző szférában dolgozó munkavállalókkal.

„Az audit eredménye azt mutatja, hogy évekre visszamenőleg ennek a hatalmas jogi területnek nem sok figyelmet szenteltek és ha mégis, akkor nem szakmailag tették ezt, vagy olyan személyek álltak mögötte, akiknek nem volt tapasztalatuk. Kiderült az is, hogy a város alkalmazottai között nincs olyan asszisztens, aki a személyzeti ügyvitelért felelne” – hangsúlyozta Tamás Karácsony Katalin.

Hozzátette, hogy a város a saját szabályzatát sem tartotta be. Hoztak ugyan belső előírásokat, de ezeket nem vették figyelembe. A munkaszerződések érvénytelen rendeleteket tartalmaznak, nincs olyan szerződés, amiben ne lett volna valami probléma, sőt, talált olyat is, amely olyan törvényt is tartalmazott, ami már 11 éve nincs érvényben.

Munkaügyi leírások ugyan többnyire voltak a személyes adatlapokon, de ezek nem álltak összhangban a belső szerkezeti struktúrával. Egyes alkalmazottakat ugyan besoroltak valahova, de nem arra a részlegre, ahova a belső rendelet alapján kellett volna, részletezte a szakértő. Elmondta azt is, hogy 34 munkaszerződés például egyáltalán nem tartalmazott munkaköri leírást.

„Mindenki csinál mindent és mivel nem azt csinálják, amit kell, nem tudjuk azt mondani, hogy te és te ezért vagy felelős. Ezek a munkaköri leírások azért is fontosak, mert a közérdekű munkát végző alkalmazottakat egy katalógus alapján sorolják be, aminek szigorú feltételei vannak. Mivel az alkalmazottak nem a munkatörvénykönyv alapján kapják a bérüket, nem  megegyezés szerint, hanem egy táblázat alapján. Ebben a katalógusban a végzettség is számít. Tehát több pontból áll össze az, hogy kit, hova sorolunk be” – tette hozzá.

Az auditor kimondta: ez az ügymenet törvénysértő. Az is kiderült az ellenőrzés során, hogy a jelenlegi kollektív szerződés, amit a vezetés érvényesnek tekintett, valójában nem az.

„Azonkívül, hogy érvénytelen megállapodások is köttettek benne, vagy erre hivatkozva állapodtak meg valamiben, és mivel közzé sem tették, a kollektív szerződés többek között ezért is érvénytelen. Bárminemű juttatás, ami a kollektív szerződés alapján történt, jogtalan” – szögezte le a szakértő.

Elmagyarázta a jelen lévő városvezetésnek és a kábeltévé nézőinek, hogy hiába gondolják azt, hogy ha valami rossz, csak írnak egy új papírt, azzal majd kijavítják, hanem itt az egész rendszer rossz. Kihangsúlyozta, hogy az ide kapcsolódó törvény szerint csakis az a pénzügyi operáció engedhető meg, mi törvényes. Tehát azáltal, hogy valakinek rossz fizetést adtak, vagy rosszul sorolták be, rossz dokumentáció alapján bérezik, nem tartják be a törvényt.

Vörös Zsuzsanna képviselő (jobbról) az ülés után elmondta, hogy a vezetés már dolgozik a szerződések javításán (A szerző felvétele)

A polgármester bír munkáltatói jogkörrel, ami ebben az esetben azt is jelenti, hogy még nagyon sok feladat vár rá, hogy újra törvényes mederbe terelje a személyügyeket.

„Véleményem szerint, amit a jelentésemben is ajánlottam, szükség lesz az önkormányzat felépítésének módosítására, mert ezt a területet ez idáig nagyon elhanyagolták. Az egész jelentés 119 oldal, ami hatalmas terjedelem, még a 172 alkalmazotthoz viszonyítva is. Nem tudtam egyik munkaszerződést sem félretenni úgy, hogy az rendben van. Mindegyikhez volt valami megjegyzésem. Mivel ennek eddig szakmailag nem volt háttere, arra figyelmeztetek mindenkit, hogy egy nagyon összetett ügyviteli részről van szó. Több törvény együttes kombinációjáról, a pedagógusok külön bérezéséről például, akiknek külön van egy törvényük erre. Ez rengeteg munkát ró majd a városházára mint munkáltatóra” – tette hozzá.

Azonnali és gyökeres változást sürgetett, mégpedig olyan módon, ami szakmailag és a törvényesség keretein belül is megáll.

„Tamás Karácsony Katalin továbbra is segíti majd a polgármester munkáját és a javaslatai alapján kezdik el az önkormányzat struktúrájának átalakítását, valamint a munkaszerződések javítását és a munkaköri leírások pontosítását, tekintetbe véve az aktuális törvényeket és rendeleteket. Ez egy nagyon nagy és komplex feladat”  – mondta el Vörös Zsuzsanna képviselő.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?