Gól a végjátékban

Nagymihály. Győzelemmel mu-tatkozott be a Zemplín új szakvezetője, Jozef Štafura a szombati találkozón. A hazaiak edzőjét ezúttal bizony a Fortuna is védőszárnyai alá vette, hiszen a három pontot érő találatot a mérkőzés hajrájában a vendégek kapusának hibájából Kozár szerezte.

Nagymihály. Győzelemmel mu-tatkozott be a Zemplín új szakvezetője, Jozef Štafura a szombati találkozón. A hazaiak edzőjét ezúttal bizony a Fortuna is védőszárnyai alá vette, hiszen a három pontot érő találatot a mérkőzés hajrájában a vendégek kapusának hibájából Kozár szerezte. A hazaiak nyomasztó fölényének jegyében zajlott az egyébként csupán közepes színvonalú párharc. A találkozó legelején Devečka célzott két ízben is rendkívül pontatlanul, majd Kozár sem volt eredményes. Egy szögletrúgást követően Kiršner emelkedett ki a bolyból, fejese azonban a jobb felső sarok mellett süvített el. A 37. percben először jutottak komolyabban szóhoz a kiesési zónában tanyázó vendégek. Bochin lövését Komenda, a vendéglátók kapusa csak üggyel-bajjal hárította. A túloldalon Hvozda jeleskedett, aki kivédte Nemčík szabadrúgását, Geroč fejesénél pedig a kapufa segített neki. Fordulás után továbbra is a nagymihályiak irányították a játékot, ám csupán a góllal kecsegtető helyzetekig (Devečka, Pavlulík, Geroč) jutottak el. A 64. percben Komendának is akadt védeni valója, Kizák alsó sarokba tartó löketét szögletre tenyerelte. A 72. percben a hazaiak nagyot hibáztak. Komenda Nianghoz passzolt, aki szorongatott helyzetben a vendégek játékosát, Košát találta telibe. A svidníki fiú testéről a labda a furcsa ívben kanyarodott, a lécen landolt. A végjátékban beszorultak a vendégek. Capík, Kozár és Martin ziccerei kimaradtak, s már úgy tűnt, pontosztozkodással ér véget az összecsapás. A 88. percben Ruskovský lódult meg a jobb szélen, élesen belőtt labdája átcsúszott a kivetődő Hvozda teste alatt, s Kozár a hálóba célzott. Nagy kő esett le a hazaiak edzőjének szívéről, aki az ősztől immár ötödik szakvezetője a Zeplínnek...

Zemplín Michalovce–Svidník 1:0 (0:0). Gólszerző: 88. Kozár. A mérkőzést 250 néző előtt Koščo vezette. Michalovce: Komenda–Kiršner, Niang, Nemčík, M. adam, Pavlulík (55. Ruskovský), Capík, Marcin, Devečka, Geroč (90. Tirč), Kozár. (ái, kk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?