Ghymes- és Budapest Bár-koncert is lesz az idei Simon-Júdán

Párkány |

<p>Október 12. és 15. között Párkányban 471. alkalommal rendezik meg a Simon-Júda- napi vásár. Az idei vásár iránt nagy az érdeklődés az árusok részéről.</p>

„A Sétálóutcán a kézművesek rekordgyorsasággal foglalták le a helyeket, de gyorsan elkelt a többi hely is” – tájékoztatta lapunkat Sipos István, a városi hivatal vagyongazdálkodási osztályának vezetője. Azoknak a kézműveseknek, akik elmulasztották a júniusban meghirdetett regisztrációt, a városi hivatal tart fenn néhány helyet. A Fő utca belvároshoz közelebb eső végén a kürtős-, valamint mézeskalácsosok, a sajt- és édességárusok, az Aquario bevásárlóközpontnál a lacikonyhák, ezen túl – a vasútállomás irányába haladva – a többi árus lesz. A körhintákat idén is a Vadas parkolójában kell keresni.

„Az idei vásárra több ismert együttest és előadót is hívtunk” – mondta Sipos. A Sétálóutca szabadtéri színpadán pénteken 20 órától a Ghymes, szombaton 18.30-tól a Budapest Bár fog zenélni. Csütörtökön (október 12.) 19 órától a Kollárovci, 20.30-tól a Ser on Stone fogja szórakoztatni a közönséget. Pénteken (október 13.) 14 órakor a Blue Harmony, 16 órától a Nešlapeto, 18 órától a Golddies együttes zenél. Szombaton (október 14.) 10.30-kor a Teáter Komika, 12.30-kor az Eszter-lánc előadását láthatják az érdeklődők. 14 órakor fúvószene csendül fel, 16 órától a Weekend együttes fog muzsikálni. A Budapest Bár szombati koncertje után 20.30-tól a Trapéz együttessel bulizhatnak a vásározók. A szabadtéri színpaddal szemben borutca várja az érdeklődőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?