Gátat építenének Pozsonynál a Dunára

<p>Pozsony/Bős. Mélyíteni szeretnék a Duna gázlóit, hogy zavartalan legyen a hajóforgalom, a természetvédők tiltakoznak ellene. Felmerült, hogy az állam duzzasztógátat építene a Dunára, az aktivisták szerint ezzel nagymértékben veszélyeztetnék a Pozsonynál levő Szigetet (Sihoť), a Duna egyik legnagyobb szigetét.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A közlekedésügyi minisztérium európai forrásokból szeretné a nemzetközi hajóforgalmat megerősíteni, viszont a Duna több helyen annyira sekély, hogy nem alkalmas hajózásra. A természetvédők félnek, hogy a gát építésével veszélybe kerül a Sziget jelentős ivóvízkészlete. „Az ivóvíz védelmét stratégiai közérdeknek tartjuk. Ezért minden olyan projektet, amellyel a Duna hajózhatóságát növelnék, úgy kell előkészíteni, hogy az összhangban legyen az ivóvíz védelmével. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy Pozsony Pötcseni-erdőjében (Pečniansky les) vízerőművet építsenek. A közlekedésügyi minisztérium nem győzött meg bennünket arról, hogy nem tervezi veszélyeztetni Pozsony legrégebbi ivóvízkészletét a Szigetnél, amely közel 200 000 embert lát el ivóvízzel” – olvasható a Nem A Gázvezetékeknek Polgári Társulás közleményében.

A közlekedésügyi minisztérium azt állítja, félreértés történt. Martin Kóňa, a minisztérium szóvivője a Sme napilapnak úgy nyilatkozott, a projektben nem gátépítésről van szó, csak a medret fogják mélyíteni. A szóvivő szerint a projektben ugyan azt a kódot használják ezekre a munkákra is, mint a gátakra. A tervek alapján azonban a 2014–2020-as időszakban a minisztérium a projektet duzzasztógát építéseként tüntette fel. A szóvivő szerint az Ausztria és Bős közötti szakasz nem felel meg a Dunai Bizottság és az ENSZ gazdasági bizottsága feltételeinek. Martin Kóňa elmondta, erre már a külföldi partnerek is többször rámutattak. A legnagyobb problémát a gázlók és a hidak alatti kevés hely jelenti.

A természetvédők az Európai Bizottsághoz fordultak, kritizálják a kormányt a kevés és homályos információk miatt. Martin Kóňa úgy nyilatkozott, mivel tisztában vannak vele, hogy a Duna pozsonyi szakasza jelentős ivóvízforrás, minden beavatkozást szigorúan megvizsgálnak és értékelnek.

A természetvédők figyelmeztetnek, hogy az állam különösen óvatosan járjon el ezeken a területeken, ugyanis ezen a szakaszon él a Dunában a veszélyeztetett kecsege és a botos kölönte, amelyek csak folyóvízben tudnak élni. (Sme, szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?